Labdarúgás: régen látott számokat hoztak a fiatalok az NB I utolsó fordulójában
A labdarúgó NB I utolsó, 33. fordulójában összesen 1161 percet töltöttek pályán a magyar fiatalok. Tizenkilenc 2000 után született labdarúgó kapott lehetőséget; volt aki gólokkal, más piros lappal „hálálta meg” az edzői bizalmat.
A lényegi kérdések (a bajnok, a nemzetközi kupaindulók és a kiesők kiléte) már a forduló előtt eldőltek, talán ennek is köszönhető, hogy a szokásosnál góldúsabb, „felszabadultabb” mérkőzéseket játszottak a labdarúgó NB I utolsó, 33. fordulójában.
A Puskás Akadémia–Budafok (5–0) találkozón lépett pályára a legtöbb 2000 után született labdarúgó: mindkét csapatban három fiatal kapta meg a lehetőséget. Úgy tűnik, szerencsét hoz a hazaiak számára, ha a kapujukat Auerbach Martin (18) védi: a hálóőr a harmadik NB I-es mérkőzésén is győzelmet könyvelhetett el. Mellette a szintén 18 éves Ominger Gergő kényszerűségből már a hetedik percben beállt, ezzel a második strigulát is behúzva az élvonalbeli meccsei mellé. Komáromi György (19) szereplése a felcsútiaknál már szokásosnak mondható – most 85 percet kapott a 19 éves játékos. A szezon végére teljesen széteső budafokiak színeiben Zeke Márió (20) végig a pályán volt, Huszti András (20) és Csonka András (21) egy félidőt játszott.
AZ U21-ES MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 33. FORDULÓJÁBAN: Csapatonként Puskás Akadémia: 90+85+83= 258 perc MTK: 63+63+50 = 176 perc Budafok: 90+45+45 = 180 perc Paks: 76 perc Zalaegerszegi TE: 90+57+1= 148 perc Újpest: 34+1= 35 perc Honvéd: 90 perc DVTK: 90 perc Kisvárda: 90 perc Mezőkövesd: 21 perc Játékosonként: Auerbach Martin (Puskás Akadémia): 90 perc Csonka András Mátyás (Budafok): 45 perc Szabó Bálint (Paks): 76 perc Szűcs Kornél (DVTK): 90 perc Csongvai Áron (Újpest FC): 34 perc Zeke Márió (Budafok): 90 perc Ominger Gergő (Puskás Akadémia): 83 perc Huszti András (Budafok): 45 perc Vancsa Zalán (MTK Budapest): 63 perc Varju Benedek (MTK Budapest): 50 perc Komáromi György (Puskás Akadémia): 85 perc Szánthó Regő (ZTE): 90 perc Szendrei Norbert (Honvéd): 90 perc Mezei Szabolcs (MTK Budapest): 63 perc Kovácsréti Márk (Kisvárda): 90 perc Németh Erik (ZTE): 54 perc Csóka Dominik (ZTE): 1 perc Bencze Márk (Mezőkövesd): 21 perc ÖSSZESEN: 1161 perc
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.