UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2021-05-16 15:07

Jégkorong: a 17 éves Horváth Bence a finn korosztályos élvonal egyik legeredményesebb csatára lett, ám az igazán fontos szezon csak most következik

A finn KalPa korosztályos együttesének az U18-as jégkorong-válogatottnak is a vezére volt az elmúlt évadban Horváth Bence, akinek – ha töretlen marad a fejlődése – a nemzeti csapat szövetségi edzője, Svasznek Bence is szép karriert jósol.

Az első finnországi évadában hetvenkilenc pontot hozott össze, a nemrégiben véget ért „csonka” szezonban harminchét gólt/gólpasszt jegyzett. Az előbbivel holtversenyben a liga legeredményesebb játékosának mondhatta magát Horváth Bence, s ez magyar hokistól nem kis szó.

Horváth Bence Forrás: MJSZ
Horváth Bence Forrás: MJSZ
„Pontérzékeny játékosnak számítok szerencsére, ezzel már otthon sem volt problémám – kezdte az Utánpótlássportnak a 17 éves támadó. – Hatalmas motivációt jelent, hogy finn válogatott játékosokkal szerepelhetek egy sorban, vagy éppen az ellenfélben játszanak a nemzeti csapatból. Ebben a közegben mindig vagy miért küzdeni, még az edzéseken sem lehet hátradőlni egy pillanatra sem, mert könnyű kikerülni a keretből. A bajnokság pedig elképesztően színvonalas, egyik héten még legyőzzük a bajnokcsapatot, aztán simán előfordulhat, hogy kikapunk az utolsótól, nincs gyenge ellenfél.” A korosztályos válogatott csatár, aki az Ausztria Négy Nemzet-tornán a magyar csapat vezére volt két éve a hazai utánpótlás-nevelés fellegvárának számító székesfehérvári Ocskay-akadémiáról igazolt Finnországba, és ez idő alatt rengeteget tanult az északiaknál. „Támadásban már érkezésemkor is elég jónak számítottam, de ezen a téren is bőven volt mit tanulnom. Azonban itt Finnországban minden edzőnél a védekezés az alap, ha ott nem felelsz meg, elfelejtenek. Úgyhogy ebből a szempontból adott nekem rengeteget ez a két év, egészen más szintre kerültem, miután ebben is előreléptem. Most úgy érzem, hogy egészen biztosan megérte kijönnöm, jó helyre kerültem.”
Svasznek Bence Forrás: MJSZ
Svasznek Bence Forrás: MJSZ
Horváth fejlődéséről az ifjúsági válogatott szövetségi edzője, Svasznek Bence is elégedetten nyilatkozott. „Bence már egy ideje kiemelkedik a korosztályából, ha nem marad el a járvány miatt, már a tavalyi világbajnokságon is ott lehetett volna tizenhat évesen. A jelenlegi szezonban került hozzám a válogatottban, és a tavaszi, ausztriai négycsapatos tornán, ahogyan azt vártuk tőle, kiemelkedően teljesített. Jó szellemiségű srác, vezető erényeket csillogtat, éppen ezért a javaslatomra az ősszel az U20-asokkal kezdi meg a felkészülést az I/A csoportos vb-re, és utána a jövő év elején tér vissza hozzánk. Látszik, hogy Finnországban nagyon jó helyen van, a finn korosztályos válogatott edzőjével dolgozik. Még nagyon fiatal, de ha töretlen lesz a fejlődése, akkor akár az északi, akár a tengerentúli ligákba odaérhet.” Az ősztől már a finn juniorligában bizonyíthat a magyar támadó. Úgy véli, pályafutása eddigi legfontosabb szezonja előtt áll. „Büszke vagyok rá, hogy még egy szinttel feljebb léphetek, és egyben rendkívül motivált is. Sokat számít az előttünk álló szezon, hiszen az én korosztályom számára jövőre jön el először a lehetőség, hogy felkerüljön az NHL-draftlistára. Ha úgy teljesítek, ahogyan eddig, felfigyelhetnek rám, és akár ez is összejöhet.” További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.