UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2021-05-28 18:59

Kosárlabda: Gyöngyösi Janka MVP-teljesítménye is kellett a Csata DSE juniorbajnoki címéhez

A 16 éves Gyöngyösi Janka 21 ponttal és 11 lepattanóval járult hozzá a Csata DSE sikeréhez a Szekszárd elleni fináléban a junior kosárlabda-bajnokság országos döntőjében. A fiatal játékos ezzel kiérdemelte az aranyéremről döntő mérkőzés legjobbjának járó címét is.

A kadétbajnoki cím után a junior leány kosarasok között is a Csata DSE lett az aranyérmes, miután fordulatos mérkőzésen a Szekszárdot győzte le a múlt vasárnapi fináléban a Pasaréti Sportcentrumban. A döntő MVP-jével, Gyöngyösi Jankával beszélgettünk, aki a rájátszás korábbi szakaszában nyújtott számaira (14,4 pont) az országos döntőre még egy lapáttal rátett (18,7 pont). „Nagyon igyekeztem, hogy a legfontosabb mérkőzéseken a legjobb formámat nyújtsam. Nemcsak a saját egyéni teljesítményem volt a fókuszban, hanem a többiekért is küzdöttem. Rendkívül összetartó csapattá kovácsolódtunk az évad során, többeknek is ez volt az utolsó idénye a juniorok között, így miattuk kettőzött erővel is azon dolgoztunk, hogy szépen zárják az utánpótláséveket” – nyilatkozta a hármas és négyes poszton egyaránt bevethető kiemelkedő tehetség az Utánpótlássportnak.

Gyöngyösi Janka (fehérben) vezérletével az elődöntőben és a fináléban is fordított a Csata Forrás: MKOSZ
Gyöngyösi Janka (fehérben) vezérletével az elődöntőben és a fináléban is fordított a Csata Forrás: MKOSZ
Ez a csapategység húzta ki a bajból a Csata együttesét két alkalommal is, hiszen mind az elődöntőben a Pécs ellen, mind a döntőben a Szekszárd ellen is az első félidőben tetemes, több mint 15 pontos hátrányba kerültek. „Magam sem értem miért, de az elődöntőt kifejezetten megilletődötten indítottunk, amit a pécsiek azonnal kihasználtak. Viszont ebben a nehéz helyzetben sem volt előttünk más opció, csak a győzelem. A második tízpercre már összekaptuk magunkat, ezután pedig már esélyt sem hagytunk ellenfelünknek a meccs hátralévő részében. A vasárnapi döntőben sajnos ismét beleléptünk ugyanebbe a folyóba, és 16 pontos hátrányban találtuk magunkat a második negyed közepére. Ekkor már kicsit azért aggódni kezdtem, de soha nem adom fel ilyen hátrányban sem, próbáltam folyamatosan biztatni a társaimat, illetve a kispadról is kaptuk a többiektől a pozitív energiát.” A finálé második játékrészében a Szekszárd 31-15-re vezetett már, ekkor azonban Janka a hátára vette a csapatát, és sorozatban hat pontot szerezve, továbbá lepattanóival és kiharcolt faultjaival egyből visszahozta a Csatás leányokat a meccsbe. A korosztályos válogatott játékos összesen 21 pontot és 11 lepattanót jegyzett a végül 70-65-ös Csata győzelemmel véget ért fináléban. Gyöngyösit a döntő MVP-jének választották, továbbá a torna All-Star ötösébe is bekerült. „Két éve igazoltam a Csatához Sopronból, és a mostani volt az első bajnoki döntő a karrieremben, mivel tavaly elmaradtak azok a járványhelyzet miatt. Ezért a finálé előtt alig aludtam az éjjel, szinte csak azon járt az agyam, hogy mi fog történni a meccsen. Szerencsére a meglévő izgalom a kezdő feldobásra elmúlt, úgy érzem végül a tétnek megfelelő produkcióval sikerült előrukkolnom. Hatalmas volt az öröm a csapatban a győzelem után, az egész bajnokságban ezért a pillanatért dolgoztunk. Emellett pedig óriási megtiszteltetés, hogy engem választottak a legértékesebb játékosnak, majd kiugrottam a bőrömből annyira boldog voltam, hiszen ez az eddigi pályafutásom legnagyobb elismerése.” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.