Birkózás: hétfőn rajtol a budapesti kadét-világbajnokság
Hétfőn kadét birkózó-világbajnokság kezdődik Budapesten, a Tüskecsarnokban. A 27 fős magyar válogatott már nagyon várja a küzdelmeket, a várakozásaik mellett erről is nyilatkoztak a hazai szövetség honlapján a fogásnemek vezetőedzői.
Kettő híján az összes súlycsoportban lesz magyar érdekelt a hétfőn induló budapesti kadét birkózó-világbajnokságon. A Tüskecsarnokban zajló viadal hétfőn a szabadfogásúak programjával kezdődik. A Farkas Gábor vezette együttes egy-egy bronzéremmel és ötödik hellyel zárta júniusban a szamokovi kadét Európa-bajnokságot. A harmadik helyezett nehézsúlyú, Gellén Milán nemrégiben betegséggel bajlódott, de a vezetőedző kifejtette, immár jól van, készen áll világbajnokságra – olvasható az MBSZ honlapján közzétett beharangozó írásban.
„Már nagyon várjuk, hogy megmutathassuk, mire vagyunk képesek – fogalmazott Farkas Gábor. – Az edzéseink jó hangulatban teltek, kellően motiváltak a srácok. Az Eb óta a lenti helyzetből, valamint lábfogásból való támadásra és védekezésre helyeztük a hangsúlyt, ám ezen a héten már kicsit visszavettünk a tempóból – különösképp azért, mert két hete rendkívül kemény, megterhelő edzőtáborban vettünk részt Marosvásárhelyen, ahol több juniorral dolgozhattunk együtt. Nincs meg egyelőre a nyolcvan kilós versenyzőnk, a nigériai és dagesztáni származású, ám születése óta Magyarországon élő Arszunkajev Musza magyar állampolgársága, így ő UWW-színekben indul – erre is csak amiatt kerülhetett sor, mert az MBSZ külön kérvényt írt a nemzetközi szövetségnek. A mezőny biztosan nagyon erős lesz, de remélem, hogy a fiúk a maximumot kihozzák magukból. Bízom benne, hogy mindenki birkózik legalább egy-két győztes mérkőzést, és örülnék, ha valaki érmes vagy pontszerző helyen zárna.”
A MAGYAR KADÉTVÁLOGATOTT: Szabadfogás, hétfő-szerda: Edzők: Farkas Gábor, Bábszky Gergely 45 kg: Baráth Károly (Vasas SC) 48 kg: Tallián Máté (Kertvárosi SE) 55 kg: Rácz Balázs (Újpesti TE) 60 kg: Gombos Alex (FTC) 65 kg: Tóth József Patrik (Szarvas) 71 kg: Rein Vilmos (Kertvárosi SE) 80 kg: Arszunkajev Musza (Vasas SC, UWW-színekben) 92 kg: Rosz Roland (Vasas SC) 110 kg: Gellén Milán (Haladás VSE) Női birkózás, szerda-péntek: Edzők: Gyurasits Csaba, Bóna Dániel 43 kg: Kapuvári Liliána (Újpesti TE) 46 kg: László Nikolett (ESMTK) 49 kg: Fáth Laura (Budapesti Honvéd) 53 kg: Terék Gerda (Budapesti Honvéd) 57 kg: Borsos Viktória (Kőbánya SC) 61 kg: Soliman Yasmine (Pécsi EAC) 65 kg: Elekes Enikő (Kőbánya SC) 69 kg: Osváth-Nagy Noémi (Egri VSI) 73 kg: Nyikos Veronika (Dunaújvárosi KSE) Kötöttfogás, péntek-vasárnap: Edzők: Cifferszky Ákos, Lévai Zoltán 45 kg: Fige Levente (Csepp-L) 48 kg: Tótok Péter (Vasas SC) 51 kg: Gáspár Bálint (Bócsai BLSE) 55 kg: Rafael Dániel (Soltvadkerti TE) 60 kg: Mányik Dávid (ESMTK) 65 kg: Takács Zsolt (ESMTK) 71 kg: Papp Barnabás (Dorogi NC) 80 kg: Szinay Csaba (Diósgyőri VTK) 92 kg: Borosi Henrik (Egri VSI) 110 kg: Darabos László (Budapesti Honvéd)
Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.