UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2021-07-26 16:39

Birkózás: a lányok szállították a magyar érmek zömét a budapesti kadét vb-n

A vasárnap véget ért hazai rendezésű kadét-világbajnokságon a magyar birkózók négy éremmel, közte egy arannyal zártak. Az MBSZ alelnöke, Bacsa Péter értékelte érdeklődésünkre a látottakat.

Az elmúlt héten a budapesti Tüskecsarnokban rendezték a kadét birkózók világbajnokságát, ezen a magyar válogatott összesen négy érmet, köztük egy aranyérmet szerzett. Az egyetlen hazai világbajnoki cím Elekes Enikő nevéhez fűződik a 65 kilósok mezőnyében, míg a lányok közül 43 kilóban Kapuvári Liliána, 69 kilóban Osváth-Nagy Noémi állhatott fel még a dobogó harmadik fokára. A szabadfogású fiúk között a 60 kilós Gombos Alex nyakába került bronzérem. A hazai vébé végeztével a viadal szervezőbizottságának elnökét és az MBSZ alelnökét, Bacsa Pétert kértük, hogy értékelje a látottakat mind a rendezés, mind az eredmények szempontjából. „Rutinosak vagyunk már itthon a világversenyek rendezésében, de ezúttal nehezített pálya állt előttünk, ugyanis a járványhelyzet idején ekkora esemény megszervezése komoly plusz feladatokat rótt ránk. Az egy hét alatt közel ötven ország sportolói szerepeltek a Tüskecsarnokban, ez az őket kísérő stábokkal együtt hatalmas vendéglétszámot jelent. Természetesen a résztvevőket folyamatosan teszteltük, és örömmel mondhatom, hogy a vébé alatt sem a versenyzők, sem az edzők között nem találtunk pozitív esetet” – nyilatkozta érdeklődésünkre Bacsa. – Emellett nagy örömünkre az egy hét alatt – a nyári időpont ellenére is – szép számban kilátogattak a nézők.” A sportvezető – aki egyben a birkózás olimpiai küzdelmeinek versenyigazgatója is – szerint a magyar reménységek túlszárnyalták azt, amire előzetesen számított.

Elekes Enikő a júniusi kadét Eb után a budapesti vb-n is verhetetlennek bizonyult Fotó: Martin Gábor / MBSZ
Elekes Enikő a júniusi kadét Eb után a budapesti vb-n is verhetetlennek bizonyult Fotó: Martin Gábor / MBSZ
„Összességében elégedettek lehetünk a fiataljaink teljesítményével, hiszen a kadétban – a legfiatalabb világbajnoki korosztályban – még az életkori sajátosságok döntenek, így legtöbbször az dönti el a meccset, melyik birkózó akceleráltabb fizikailag. Mivel mi általában később érünk be, ezért ebben a korban sokszor hátrányban vagyunk a kaukázusi, iráni és indiai versenyzőkkel szemben, de most ezt kevésbé éreztem – vélekedik az összképről a szakember. – Az egy arany- és három bronzéremmel a csapat túlteljesítette az elvárásainkat, ebben a színvonalas mezőnyben úgy hiszem, minden győzelem különösen értékes. Persze, reménykedtünk benne, hogy még legalább egy kötöttfogású érem is összejöhet, de minden egybevéve nem lehetünk csalódottak. Ebben a korcsoportban a vb leginkább arról szól, hogy a tehetségeink mérjék fel, hol tartanak a világelithez képest, szembesüljenek vele, hova kell eljutni; minden további siker csak plusz öröm.” A budapesti vébé közönsége hazai aranyérmet egyszer, Elekes Enikő diadala után ünnepelhetett. A kőbányai lány veretlen szériája immáron három éve tart. „Arra vágyott mindenki, hogy a hazai világbajnokságon összejöjjön legalább egy magyar aranyérem. Minden szempontból ez a csúcs, és nagyon örülünk, hogy ez sikerült. Elekes Enikő ismét szenzációs teljesítménnyel igazolta a benne rejlő potenciált.” Enikő egy hónappal ezelőtt Szamokovban Európa-bajnoki elsőséget szerzett. Akkor rendkívül magabiztosan hozta valamennyi mérkőzését, most viszont többször is vesztett helyzetből kellett felállnia. Az elődöntőben sokáig úgy tűnt, elúszik Elekes döntőbe jutása az indiai Varsha ellen, míg nem három másodperccel a vége előtt bravúros mögékerüléssel fordított és nyert. Majd ezt követően a fináléban kétszer is hátrányban volt az orosz Olejnyikovával szemben, végül azonban ott is győzött 10–6-ra. A világbajnoki cím megszerzése után így nyilatkozott az Utánpótlássportnak. „Szerencsére sikerült az egész verseny alatt nyugodtan birkóznom, hiába állt jobban az orosz kétszer is a döntőben, végig koncentrált maradtam. Úgy érzem, lehetett volna simább is a finálé, mivel gyakorlatilag én uraltam a meccset, de nem lehetek elégedetlen, hiszen a kitűzött célt elértem, és nagyon boldog vagyok az aranyéremmel a nyakamban. Egyébként most a vébén nem éreztem magam olyan kirobbanó formában, mint az Eb-n, de örülök, hogy ennek ellenére is ilyen magas szinten teljesítettem” – fogalmazott Elekes.

A BUDAPESTI KADÉT BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG MAGYAR ÉRMESEI: Aranyérem: Elekes Enikő (65 kg) Bronzérem: Gombos Alex (60 kg, szabadfogás), Kapuvári Liliána (43 kg), Osváth-Nagy Noémi (69 kg)

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.