UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Evezés

2021-08-06 17:08

Evezés: sűrű program előtt állnak a hazai utánpótláskorú versenyzők

Több nagy nemzetközi versenyt is rendeznek az utánpótláskorú evezősök számára az elkövetkező hetekben, hónapokban, melyeken a magyar versenyzők is hajóba fognak ülni. Igyekeztünk összeszedni, melyik eseményekre érdemes figyelni a közeljövőben.

A tavalyi év tavasza óta – köszönhetően a koronavírus világszintű berobbanásának – az evezős események nagy részét törölték, a sportolók esetében pedig nem csak a versenyrutin látta kárát ennek az időszaknak, hanem maga a felkészülés is, ami szintén nem a megszokott módon zajlott.

Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter (alulról a második páros) 5. helyükkel a legjobb magyar eredményt szállították a racicei U23-as vb-n Forrás: MESZ
Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter (alulról a második páros) 5. helyükkel a legjobb magyar eredményt szállították a racicei U23-as vb-n Forrás: MESZ
„A válogatott esetében a téli felkészülés nagyon visszafogott volt, márciusban tíz fő alatti csoportokra osztottuk fel a versenyzőket, csak úgy tudtunk dolgozni. A tavaszi tesztek, például a hat kilométeres csepeli verseny elmaradt, áprilisban kezdtünk leghamarabb a kishajós válogatóval – ez nem túl ideális. Bizonytalan volt, hogy ki milyen állapotban fog megérkezni ezekre, és olyanok is előfordultak, akik a verseny előtt kerültek karanténba, rosszabb esetben el is kapták a vírust” – nyilatkozta korábban az Utánpótlássportnak a nehéz időszakkal kapcsolatban Lőrincz Attila, utánpótlás szövetségi kapitány. A hazai és nemzetközi megméretések többségét törölték vagy elhalasztották, a 2021-es év második fele azonban szerencsére újra bővelkedik az utánpótláskorú versenyzők számára rendezett eseményekben. Július első felében Racice volt a helyszíne az U23-as világbajnokságnak, ahol két magyar egység is a legjobb hat közé jutott, a nemzetközi versenyek sorát pedig a mai napon, azaz pénteken kezdődő Jeunesse-kupa folytatja Linz-ben; ott szombaton és vasárnap összesen hét számban szurkolhatunk magyar egységnek. Ausztriában azok a 18 éves vagy attól fiatalabb evezősök ragadnak lapátot, akik a válogatókon a vb-re kvalifikáló egységek mögött értek célba. A korosztály világbajnokságára – ami nemzetközi besorolás szerint junior – sem kell sokat várni, hiszen augusztus 11-én már indulnak az első futamok Bulgáriában, három magyar egységgel a mezőnyben. Ők októberben Európa-bajnokságon is bizonyíthatnak, hasonlóan az U23-as versenyzőkhöz, akik számára szeptemberben rendezik meg a kontinensviadalt.

A következő hónapok legfontosabb, magyar utánpótlást érintő eseményei: Augusztus 6-8.: Jeunesse-kupa (Linz, Ausztria) Szombat (augusztus 7.): Férfi négypár: Zudor Marcell Ferenc, Rózsavölgyi Viktor, Fernandez-Kiss Dávid, Nagy Gergely Zoltán Női négypár: Bóka Sára, Balázs Szonja, Fazekas Fanni, Harsányi Orsolya Női kormányos nélküli kettes: Lajkovics Rebeka, Romsics Lili Női kormányos négyes: Volter Réka Rebeka, Ferencz Panna, Sándor Zsófia, Viandt Léna Lilian, Majsa Klaudia (kormányos) Vasárnap (augusztus 8.): Férfi négypár: Zudor Marcell Ferenc, Rózsavölgyi Viktor, Fernandez-Kiss Dávid, Nagy Gergely Zoltán Női kétpár: Balázs Szonja, Fazekas Fanni Női nyolcas: Volter Réka Rebeka, Ferencz Panna, Harsányi Orsolya, Bóka Sára, Lajkovics Rebeka, Romsics Lili, Sándor Zsófia, Viandt Léna Lilian, Majsa Klaudia (kormányos) Augusztus 11-15.: Junior világbajnokság (Plovdiv, Bulgária) Szeptember 4-5.: U23-as Európa-bajnokság (Kruszwica, Lengyelország) Október 9-10.: Junior Európa-bajnokság (München, Németország)

További korosztályos hírek EVEZÉSBEN a sportági aloldalunkon.