UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tekvondó

2021-08-26 17:44

Tekvondó: Salim Kamilah-nak két év múlva meglehet a harmadik Eb-aranya is

Esélyesként indult, és favorithoz méltóan szerepelt Salim Kamilah a tekvondósok korosztályos Európa-bajnokságán az észt fővárosban, ahol az MTK 12 éves tehetsége meg sem állt a dobogó tetejéig, minden riválisát alaposan elagyabugyálva kategóriájában.

Kevés olyan egyértelmű siker van, mint amilyet az Egyesült Államokból két éve honosított Salim Kamilah aratott a kadét korosztályhoz tartozó tekvondósok e heti tallinni kontinensviadalán. A szerdai döntőben ugyanolyan játszi könnyedséggel intézte el görög ellenfelét, mint előtte negyeddöntős orosz és elődöntős azeri riválisát egyaránt.  Jellemző, hogy „legszorosabb” mérkőzését is 22 pontos előnnyel, mondhatni, osztálykülönbséggel nyerte. Pedig ezúttal nem volt ott mellette-mögötte sem edző-édesapja, a magyar színekben annak idején világbajnoki bronzérmes Salim Gergely, sem kisebbik bátyja, a 18 esztendős Omar, aki idén tavasszal felnőtt Európa-bajnok lett, a kvalifikáció kiharcolása után pedig ötödikként végzett súlycsoportjában a tokiói nyári olimpián. Észtországban is megvolt azonban mind a szakmai, mind a családi támogatása, hiszen a küzdőtér mentén ott állt az egykori kiváló tekvondós és lányát Tallinnba edzőként elkísérő édesanyja.

Salim Kamilah két Európa-bajnoki címet már begyűjtött Forrás: wtftaekwondo.hu
Salim Kamilah két Európa-bajnoki címet már begyűjtött Forrás: wtftaekwondo.hu
Mindazonáltal sok tanácsra – legalább is a kívülállónak úgy festett - nem volt különösebben szüksége, s amilyen egyértelműséggel diadalmaskodott két esztendeje a gyermekek Európa-bajnokságán a 27 kilósok – vagyis a legkönnyebbek - kategóriájában, s lett Magyarország első tekvondós Eb-aranyérmese a legfiatalabbak korosztályában, épp olyan könnyedséggel verte végig a mezőnyt a kadét korosztály idei kontinensviadalán. „Egyenesen lehengerlő volt, elképesztő, ahogyan elbánt kortársaival, ekkora fölényt, ilyen magabiztosságot nemigen lehet látni” – dicsérte Kamilah-t a hazai szakszövetség tiszteletbeli elnöke, Patakfalvy Miklós, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Salim család gyermekei 2019 óta a piros-fehér-zöld színekért tekvondóznak, s gyűjtik a tekintélyesebbnél tekintélyesebb titulusokat Magyarországnak. Tavalyelőtt húguk sportágtörténeti magyar diadala mellett Omar és az akkor 17 éves Sharif, az idősebbik báty a junioroknál egyformán felállhatott a dobogóra a korosztályos Európa-bajnokságon: előbbi harmadik, utóbbi pedig a második fokára. A fiúktól ugyanúgy nagyszerű folytatás várható, ahogy Kamilah esetében is alapvetésnek tekinthetjük Patakfalvy Mikós jövendölését, aki szerint a nagy ígéretnek számító kislány két év múlva akár ifjúsági Európa-bajnok is lehet. A három a magyar igazság jegyében... További korosztályos hírek TEKVONDÓBAN a sportági aloldalunkon.