UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2021-09-11 15:36

Labdarúgás: Mocsi Attila a Haladás mellett az U21-es válogatottban is alapember

A Szombathelyi Haladás NB II-es gárdája mellett az U21-es labdarúgó-válogatottban is alapemberként játszó Mocsi Attila nyilatkozott az Utánpótlássportnak, aki többek között felidézte a kezdeteket és az NB I-es bemutatkozását is, illetve elmesélte, minek tud leginkább örülni egy mérkőzés után.

A 21 éves középhátvéd, Mocsi Attila amióta az eszét tudja, biztos abban, hogy a futballpályán akarja megvalósítani az álmait. A szlovákiai Lakszakállasról származó fiú sportszerető családba született, ami nagy hatást gyakorolt a fiatalra. „Apukámnak is mindene a foci, ő amatőr szinten űzte a sportot Szlovákiában. Otthon kis túlzással csak az ment a tv-ben, így én is hamar letettem a voksom mellette – kezdi a múltidézést Mocsi, aki a községétől nagyjából 30 kilométerre, Győrben kezdett el futballozni. – Több poszton is játszottam kiskoromban, régebben támadóként is bevetettek, majd fokozatosan haladtam hátrafelé; nagyjából 14 éves korom óta vagyok belső védő. Soha nem volt problémám ezzel a poszttal, jól érzem magam a pálya ezen területén. Betalálni belső védőként is hatalmas élmény, mára azonban valamelyest megváltozott a gondolkodásom a játékról, hiszen egy kapott gól nélküli meccs is okoz akkora örömöt nekem, mintha bevenném az ellenfél kapuját.”

A középső védő első NB II-es gólját ünnepli Fotó: Török Attila
A középső védő első NB II-es gólját ünnepli Fotó: Török Attila
A fiatal a 2017-2018-as kiírásban az NB I-ben is bemutatkozhatott: a győriektől a Videotonhoz igazolt, ahol az évad utolsó összecsapásán, a DVTK ellen az akkor már biztosan bajnok fehérváriak kezdőjébe jelölte őt Marko Nikolic vezetőedző. „Kalandos transzfer volt, hiszen az ETO U17-es gárdájától Magyarország egyik legjobb csapatába kerültem, és mivel a felkészülés idején kevés belső védő állt az edző rendelkezésére, pár nappal az átigazolás után én is elutazhattam a nagyokkal az edzőtáborba. Amit ott átéltem, arra örökké emlékezni fogok: Juhász Rolandtól kezdve Fiola Attilán át mindenki befogadott és támogatott, fiatal játékosként ez óriási segítség volt számomra. A debütálást sem fogom elfelejteni, óriási élmény volt, hogy a Diósgyőr ellen végig pályán lehettem az utolsó fordulóban.” A következő állomást tavaly nyáron – egy rövid budaörsi kitérő után – Szombathely jelentette, ahol rögtön a 2020-2021-es szezon elején bekerült a kezdőcsapatba, ahonnan azóta is kirobbanthatatlan. A legutóbbi évad során harmincnégy meccsen szerepelt (harminckétszer kezdett) a másodosztályban, és védőmunkája mellett kétszer az ellenfél hálóját is megzörgette.
Mocsi Attila Forrás: haladas.hu
Mocsi Attila Forrás: haladas.hu
„Olyan csapathoz próbáltam igazolni, ahol sok játéklehetőséget kapok. Éreztem, hogy komolyan számolnának velem, emiatt lett a Haladás a befutó; azt hiszem, kiváló döntés volt. Kellett idő, hogy felvegyem az NB II ritmusát, de nagyon sokat tanultam az előző évad során, és annak ellenére, hogy a középmezőnyben végeztünk, rengeteg tapasztalatot szereztem.” Úgy tűnik, sikerül kamatoztatni az említett tapasztalatokat: az NB II jelenlegi kiírásának első hat fordulója után dobogós helyen áll a Haladás, ráadásul mindössze két kapott góllal, ami a védők remek teljesítményének is köszönhető. „A stáb és ezzel együtt a formációnk is megváltozott a nyár folyamán, öt védőről négyre álltunk át – magasan próbálunk labdát szerezni. Szép ez a statisztikai adat, főleg, hogy büntetőből és pontrúgásból tudtak csak betalálni az ellenfelek, akcióból nem. Bízom benne, hogy ez minél tovább így marad. Küzdeni fogunk minden meccsen, és meglátjuk, mire lesz ez elég az évad végén.” Mocsi azon kevesek közé tartozik az U21-es válogatott játékosai közül, aki nem az NB I-ben vagy külföldön játszik, ettől függetlenül valódi alapemberré nőtte ki magát a korosztályos nemzeti tizenegyet tekintve: a csapat mindegyik idei tétmeccsét (három Eb-csoportmérkőzés, kettő Eb-selejtező) végigjátszotta. „Szerencsés vagyok, mert már alsóbb korosztályokban is szerepelhettem a válogatottban, sőt, párszor – amikor már Dominik (Szoboszlai – a szerk.) az idősebbekhez került – a kapitányi szalagot is viselhettem. Ettől függetlenül egy ideig nem kaptam meghívót az U21-esek közé, és a tavaszi Európa-bajnokságra sem utaztam volna, ha nem lesz két védőnk is vírusos az esemény előtt néhány nappal. Amire viszont büszke vagyok, hogy az edzésmunkámmal kivívtam a helyemet, majd a két szeptemberi selejtezőn is számítottak rám, sőt, a San Marino elleni győzelem alkalmával az utolsó húsz percben a szalagot is megkaptam. Felvidéki srácként ez óriási büszkeséggel tölt el – mondja Mocsi. – Nem volt egyszerű helyzetben a válogatott, mindössze néhány napot tudtunk az Izrael elleni összecsapás előtt együtt készülni, ezt a pályán is éreztük. Ha a két selejtező fordított sorrendben került volna megrendezésre, lehet más végeredményről beszélnénk most, ettől függetlenül az esélyünk továbbra is megvan a kvalifikációra, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy sikerüljön.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.