UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2021-10-13 13:35

Labdarúgás: három Eb-selejtezőn lép pályára a magyar női U19-es válogatott október második felében

Október 20-26. között három Eb-selejtező vár a magyar női U19-es labdarúgó-válogatottra Dániában, amelyeken a házigazdák mellett Finnország és Törökország korosztályos legjobbjaival fognak összecsapni.

Október 18-án, hétfőn találkozik női U19-es válogatott, amely Dániába utazik Eb-selejtező tornára – egy időben az A-válogatott vb-selejtezőivel. Ez a beosztás azt is jelenti, hogy Turtóczki Sándor csapatának három kiemelkedő játékosa, Pápai Emőke, Savanya Csilla és Németh Diána is a felnőttekkel tart, így nem állhatnak a szövetségi edző rendelkezésére. „Egyrészről nagyon örömteli dolog, hogy három játékosunk is az A-válogatottban kap lehetőséget, azonban nehéz lesz megoldani a pótlásukat. Ezért is nehéz volt a felkészülésünk, ami alatt még sérülések is hátráltattak bennünket. Az eltervezett feladatokat elvégeztük, de azért van bennem némi hiányérzet, hiszen keveset volt együtt a csapat” – kezdte Turtóczki Sándor.

Három összecsapás vár Dániában a női válogatottra Forrás: MLSZ
Három összecsapás vár Dániában a női válogatottra Forrás: MLSZ
A szövetségi kapitány öt támadót is meghívott keretébe, amely Dániával, Finnországgal és Törökországgal mérkőzik meg az Eb-selejtezőben. „Nem mondom, hogy minden helyzetben támadó focit akarunk játszani, de a győzelemhez szükségünk van jó támadókra. A legfontosabb a biztonságos védelem, de helyzeteket kell kialakítani, hogy eredményesek tudjunk lenni. A finn és a dán csapat nagyon hasonló, északi focit játszik, aminek az alapja az erőnlét, egyszerű, de hatékony a játékuk. Ellenük hasonló találkozókra számítok. Biztos, hogy az utolsó percig nyomni fognak, nekünk nagyon észnél kell lennünk és be kell osztanunk az erőnket” – tette hozzá a szakember. A hosszú szünet után egy teljesen átszabott rendszerben térnak vissza a női utánpótlástornák. Ez a lebonyolítás a korábbinál jobban szolgálja a fiatalok fejlődését. A legfőbb változás, hogy a válogatottakat az UEFA-együtthatók alapján A- és B-ligákba osztották. Mindkét liga együttesei két selejtezőkört játszanak le, egyet ősszel, egyet pedig 2022 tavaszán. Az őszi minitornák után átalakul a beosztás: a B-liga csoportelsői és a legjobb második helyezett feljut az A-ba, míg az A-liga utolsói kiesnek és tavasszal már a B-ligában szerepelhetnek. Így az A-liga együttesei erős ellenfelekkel csaphatnak össze; illetve azzal, hogy a B-ligások is játszanak tavasszal, azok a csapatok is játéklehetőséghez jutnak, amelyek nem jutnának be az elitkörbe. A tavaszi, 2. selejtezőkörből viszont csak az A-liga legjobb hét csapata kvalifikál a 2022 nyarára tervezett, csehországi Európa-bajnokságra. De a 2. selejtezőkör eredményeitől függ majd az is, hogy mely csapatot melyik ligában küzdhet a következő kiírásban, 2022-2023-ban. Ez a lebonyolítás érvényes a női U17-es női korosztályra is. „A legfontosabb célunk, hogy megtartsuk a helyünket a felsőházban. Erre meg is van az esélyünk, a felsőházi tavaszi selejtezőkben viszont nagyon nehéz ellenfeleket kaphatunk, javában olyan csapatok közül, akik nálunk előrébb járnak” – mondta zárásul Turtóczki.

Az októberi Eb-selejtező programja: Október 20.: Magyarország-Finnország (14.00) Október 23.: Dánia-Magyarország (14.00) Október 26.: Törökország-Magyarország (14.00)

A női U19-es válogatott kerete: Kapusok: Dobó-Nagy Boglárka (Puskás Akadémia FC) Török Noémi (Astra-Activtec HFC-Üllő) Védők: Benke Dorka (Soroksár SC) Gaál Rebeka (ETO FC Győr) Kránitz Viktória (ETO FC Győr) Németh Zsófia Peónia (Illés Akadémia-Viktória) Sain Anna (DVTK) Székely Zsófia (FC Basel) Varró Veronika (Illés Akadémia-Viktória) Vida Boglárka (ETO FC Győr) Középpályások: Bokor Blanka (MTK Budapest) Kiss-Lantos Hanna (Illés Akadémia-Viktória) Nagy Fanni (ETO FC Győr) Németh Mirtill (Illés Akadémia-Viktória) Siber Glória (AFC Wimbledon) Siber Szófia (AFC Wimbledon) Tenyei-Tóth Rebeka (Soroksár SC) Támadók: Árvay Hanna (Astra-Activtec HFC-Üllő) Csizmadia Zsófia (Illés Akadémia-Viktória) Sali Rebeka (ETO FC Győr) Tartalékok: Antalicz Alexandra (Soroksár SC), Borók Dorina (ETO FC Győr), Hajba Jázmin (Illés Akadémia-Viktória), Kaszap Kamilla (Illés Akadémia-Viktória), Pap Nóra (MTK Budapest)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.