UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2021-10-14 16:47

Öttusa: „Ez volt az eddigi legjobb évem” – Erdős Rita

A Trion SC 19 éves öttusázója, Erdős Rita felnőtt országos bajnoki címmel zárta az idei legfontosabb viadalainak a sorát.

A múlt héten már az új, hivatalosan 2022-től életbe lépő versenyformában rendezték az öttusázók országos bajnokságát, amely a női mezőnyben Erdős Rita sikerével ért véget. A Trion SC 19 éves versenyzője kiválóan alkalmazkodott a kilencvenperces blokkokra osztott formátumhoz.

„Ez volt az eddigi legjobb évem” – Erdős Rita Forrás: EMPF
„Ez volt az eddigi legjobb évem” – Erdős Rita Forrás: EMPF
„Élveztem minden versenyszámot – mondja a 2019-es év U19-es Európa-bajnoka. – Öt napon át versenyeztünk, volt selejtező, elődöntő, valamint döntő, és igazából minden nap sikerült magamból kihoznom a legtöbbet, így nagyon örülök az eredménynek. A verseny közben nem tapasztaltam, hogy az új formátum megterhelőbb lenne a korábbinál, azonban a döntő után igen csak fáradtnak éreztem magam. Mindenki próbálgatja még, hogy hogyan tudja elérni a teljesítőképessége csúcsát ebben a rendszerben.” Rita nem akármilyen hónapokat tudhat maga mögött. A felnőtt-világbajnokságon Simon Saroltával bronz-, a junior Eb-n Dulai Kingával ezüstérmet szerzett váltóban, míg csapatban Kovács Eszterrel és Breitner Hannával junior-világbajnoki címet ünnepelhetett. A juniorvébén ráadásul egyéniben az előkelő negyedik helyen ért célba. „Összességében elégedett vagyok, de azért a juniorvébé után maradt bennem némi hiányérzet. Az az egyéni negyedik hely nagyon fájt, mert remekül vívtam, és igazából a lovagláson ment el az érem. Pedig korábban ez a versenyszám mindig jól sikerült. Nem számítottam arra, hogy ezen fog múlni a dobogó, de persze, a negyedik hely is gyönyörű eredmény. Nincs okom sokat panaszkodni, hiszen itthon a junior országos bajnokság után az új formátumú felnőttet is megnyertem, úgyhogy kijelenthetem, ez volt az eddigi legjobb évem. Természetesen van még hová erősödnöm, de egyre jobban beilleszkedem a felnőttmezőnybe is. Még két évig junior leszek, és minden számban sokat kell fejlődjek, hogy a felnőttek között is a legjobbak közé soroljanak, de úgy érzem, jó az irány.” További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.