UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2021-10-14 20:48

Torna: Závory Szilárd a hazai és a nemzetközi porondon is rendre bizonyít

A KSI 16 éves tornásza, Závory Szilárd ahol elindul az elmúlt időszakban, ott remek formában versenyez. Előbb a cottbusi nívós mezőnyben a második lett egyéni összetettben, illetve két aranyérmet nyert a szerenkénti döntőkben. Majd az ifjúsági ob-n szintén a második helyen végzett az összetettben, valamint három elsőséget gyűjtött be utána a szerenkénti finálékban.

A hazai tornászsport egyik legnagyobb ígéreteként tartják számon Závory Szilárdot, ami nem véletlen, hiszen a KSI 16 éves versenyzője folyamatosan hozza a jobbnál jobb eredményeket az itthoni, illetve a nemzetközi viadalokon is. A csapatban ifjúsági Eb-ezüstérmes fiatal ráadásul további két évig még ifi korúnak számít, így bőven lesz még lehetősége a további fejlődésre. „A cottbusi nemzetközi versennyel nyitottuk az őszt, amely kifejezetten jól sikerült nekem. Csak egyet rontottam a gyakorlataimban, de azonkívül sikerült mindent megcsinálnom, és az ottani egyéni összetett pontszámommal abszolút elégedett vagyok. Majd jött az ifi ob, amely leginkább felkészülést szolgálta a további nemzetközi versenyekre. Egy újabb állomás volt, hogy a meglévő gyakorlataimat bebiztosítsam. Ezúttal több hiba, három is becsúszott, így elmaradtam a cottbusi teljesítményemtől, de összességében nem voltam igazán csalódott emiatt. Annak örülök, hogy Németországban kijött az az összpontszám, ami bennem van – számomra az a verseny volt a fontosabb a kettő közül. Azonban az országos bajnokságon az egyéni összetett után a szerenkénti döntőkben sikerült úgymond javítanom, és a három aranyérem azért jelezte, hogy jó formában vagyok" – nyilatkozta Závory az Utánpótlássportnak. A cottbusi versenyen Závory 77.800-al egyéni legjobbat ért el. Ezt követően nyújtón és ugrásban sem talált legyőzőre. Egy héttel később at ifjúsági országos bajnokságon három egész ponttal elmaradt az egy héttel korábbitól, 74.700-es pontszámmal végzett Molnár Botond mögött. Majd a szerenkénti döntőkben három-három aranyat gyűjtöttek be mindketten.

Závory Szilárd háromszor állhatott a dobogó tetején az ifi ob-n Forrás: KSI Torna Szakosztály
Závory Szilárd háromszor állhatott a dobogó tetején az ifi ob-n Forrás: KSI Torna Szakosztály
„Nyilvánvalóan van köztünk rivalizálás Botonddal, hiszen a versenyeken ellenfelek vagyunk, viszont azonkívül barátként tekintünk a másikra. Egyébként pedig erről szól a sport, mindenki jobb akar lenni a vetélytársánál. Folyamatosan a jobb gyakorlatokra, a jobb pontszámokra sarkalljuk egymást." A 2021-re tervezett fő versenyt, a kínai Gymnasiadét – az elmúlt évhez hasonlóan ismét – elhalasztották. Viszont enélkül is rangos nemzetközi események várnak még Závory Szilárdra és a többi magyar fiatal tornászra. „A talaj és az ugrás eddig is az erősebb szereim közé tartoztak, de az elmúlt időszakban a nyújtó is egész jól megy. A cottbusi és az ob-n bemutatott gyakorlatommal is elégedett vagyok. A közeljövőben a korlátra és a lóra szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni, mivel mostanában ezek mennek a leggyengébben – fogalmazott Szilárd. – Az idei évben még két komoly nemzetközi verseny rám, amelyeken mindenképpen jól szeretnék teljesíteni. Előbb novemberben elején részt veszünk a libereci ORV-n, majd a linzi Future Cuppal zárjuk az évet." További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.