UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2021-10-19 16:43

Cselgáncs: tizennyolc fős kerettel utazik a magyar csapat a hazai rendezésű U23-as Eb-re

A Magyar Judo Szövetség elnöksége kedden elfogadta a szakmai javaslatot az idei U23-as Európa-bajnokság magyar válogatottjának névsorára. A csapat teljes létszámmal, tizennyolc fiatallal fogja képviseltetni magát.

Ebben az esztendőben Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában, a Ludovika Arénában rendezik meg a huszonhárom évnél fiatalabbak kontinensbajnokságát, amelyen igen erős válogatottal vesz részt a magyar csapat. A viadalra november 5. és 7. között kerül sor. A judoinfo.hu beszámolója szerint a csapatban több olyan versenyző is található, aki már korosztályos, sőt, akár felnőtt világversenyeken is bizonyított. Indul a budapesti Eb-n a tokiói olimpikon, junior világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok Özbas Szofi, a friss junior-világbajnok Sáfrány Péter, a hatszoros utánpótlás Európa-bajnok, junior-világbajnoki ezüstérmes Sipőcz Richárd, a junor-világbajnoki ezüstérmes Gőz Roland, a junior vb-bronzérmes Vég Zsombor, a junior vb-második, ifjúsági világbajnok Varga Brigitta, az ugyancsak ifjúsági világbajnok Mamira Luca, a junior-vb ötödik helyezett, felnőtt GP-bronzérmes Rajkai Róbert, valamint két ifjúsági vb-bronzérmes Tóth Benedek és Kriza Anna is.

Sipőcz Richárd (fehérben) címvédőként érkezik az U23-as Eb-re Forrás: IJF/judoinfo.hu
Sipőcz Richárd (fehérben) címvédőként érkezik az U23-as Eb-re Forrás: IJF/judoinfo.hu
Érdekesség, hogy közülük Sipőcz Richárd már kétszer, Gőz Roland és Özbas Szofi pedig egyszer-egyszer már meg tudta szerezni az U23-as Európa-bajnoki címet is. A magyar válogatott létszáma a hétvégi ceglédi korosztályos országos bajnokságot követően lett teljes, a hazai rendezésű eseményen így a maximális, tizennyolc fős kerettel indulnak a mieink. Nagy András sportigazgató elmondta, a férfi csapatnél két tartalékot is megneveztek, Szegedi Dániel (73 kg, Ceglédi VSE) és Gombás Bálint (66 kg, Győri AC) személyében. Ugyancsak kijelölték a vasárnapi vegyes csapatversenyen induló magyar válogatott tagjait, Szegedi Dániel, Szeredás Botond (73 kg), Gőz Roland, Sáfrány Péter (90 kg), Vég Zsombor, Sipőcz Richárd (+90 kg), Kármán Andrea, Kriza Anna (57 kg), Özbas Szofi, Varga Brigitta (70 kg), Farkas Szilvia (Győri AC) és Sági Nikolett (+70 kg) képviseli majd a színeinket. „A csapatunk erősségéből kiindulva legalább három-négy érem megszerzése a cél az Európa-bajnokságon” – fűzte hozzá Nagy András. Az U23-as kontinensbajnokságok 2003 óta íródó történetében a magyar fiatalok hatvanhat alkalommal állhattak dobogóra, s huszonötször szólt a Himnusz magyar győzelem tiszteletére.

A magyar válogatott kerete a budapesti U23-as Európa-bajnokságra: Férfiak 60 kg: Vida András (Győri AC), Naji Dávid (Kaposvári JK) 66 kg: Szeredás Botond (Nippon Sport JC) 81 kg: Tóth Benedek (MTK Budapest), Rajkai Róbert (MTK Budapest) 90 kg: Gőz Roland (MTK Budapest), Sáfrány Péter (Miskolci VSC) 100 kg: Vég Zsombor (Ceglédi VSE) +100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE) NŐK 48 kg: Mamira Luca (Toto Sport SE) 52 kg: Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti), Igaz Laura (BHSE) 57 kg: Kármán Andrea (UTE), Kriza Anna (Miskolci VSC) 63 kg: Özbas Szofi (Békés Megyei Kano JSE), Varga Brigitta (KSI SE) 70 kg: Czerlau Jennifer (Miskolci VSC) 78 kg: Sági Nikolett (KSI SE)

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.