UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2021-10-25 11:14

Jégkorong: bő kerettel dolgozott az U18-as leányválogatott

A képességfejlesztésen volt a hangsúly a győri, divízió I/A csoportos vb-re készülő U18-as leány jégkorong-válogatott októberi összetartásán.

Két napot készült együtt a U18-as leányválogatott, az edzői stáb ezúttal nagyjából ötven játékost nézett meg – számolt be a szövetség honlapja.

Forrás: MJSZ
Forrás: MJSZ
„Most meghívtunk olyanokat is, akik a szélesebb látókörben ott vannak, de korábban nem kaptak lehetőséget, és kisebb egyesületek ajánlását is kikértük. Két csoportra osztottuk a játékosokat az edzésekre. Ez a tábor most a képességfejlesztésről szólt. Aki az elején még megilletődött volt, az első délutánra már felvette a ritmust. Többen is kellemes meglepetést okoztak” – mondta Bedő Botond vezetőedző. Ezúttal vendégedzők is dolgoztak a kerettel. Ez azért is hasznos, mert ők is testközelből látják, milyen munka folyik a válogatottnál, az edzők mit várnak el, és a klubokban miként lehet fejleszteni a játékosokat. Az U18-as válogatott novemberben és decemberben is nemzetközi tornákon vesz részt, majd megkezdi a közvetlen felkészülést a januári, győri divízió I/A világbajnokságra. További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.