UtánpótlásSport
2024. április 16.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2021-11-25 11:59

Labdarúgás: mérlegen a magyar korosztályos válogatottak Eb-selejtezőkkel teli 2021-es éve

Bár a reflektorfény természetesen a felnőttválogatottra irányult ebben az esztendőben is, a hazai utánpótláskorú labdarúgóknak is akadt feladatuk a nemzetközi porondon. Íme, 2021 a hat korosztályos nemzeti csapat szemszögéből!

Az év legjelentősebb sportági utánpótlás-eseménye a részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokság volt. A válogatott a negyedik kalapból várhatta a nyoni sorsolást, amelyen Németországot, Hollandiát és Romániát kapta ellenfélül. Ezzel együtt a csapat – Gera Zoltán szövetségi edző szerint – a sok hiányzó ellenére is motiváltan várta a kezdést, és továbbjutásról álmodozott. A formabontó módon, első alkalommal tizenhat csapat részvételével és két lépcsőben (március végén csoportkörök, június elején egyenes kieséses szakasz) megrendezett esemény első felében a magyar válogatott a vírus helyzet miatt üres lelátók előtt mérkőzött meg riválisaival: a németektől 3–0-ra, a hollandoktól 6–1-re, míg a románoktól 2–1-re kapott ki az együttes, így a négyes negyedik helyén fejezte be a kontinensviadalt.

Skribek Alen eddigi két góljával és négy gólpasszával az amúgy sok örömmel nem szolgáló U21-es selejtezősorozat egyik legveszélyesebb magyar játékosa FORRÁS: MLSZ
Skribek Alen eddigi két góljával és négy gólpasszával az amúgy sok örömmel nem szolgáló U21-es selejtezősorozat egyik legveszélyesebb magyar játékosa FORRÁS: MLSZ
Nem kellett azonban sokat várni a korosztály következő tétmeccseire: az ősszel már a 2023-as Eb-re selejteztek a fiatalok, s a kvalifikáció első hat meccsén már túl is vannak. A Németországgal, Izraellel, Lengyelországgal, Lettországgal és San Marinóval egy hatosba került társaság a tavaszi folytatás előtt csoportja negyedik helyén áll, és mivel Eb-részvételt csak az első két pozíció érhet, az esély máris elúszni látszik. Az U21-eseknél egyértelműen jobb évet zárt az U19-es csapat. A Tímár Krisztián vezette válogatott programja februárban kezdődött, amikor a korosztály másfél év után tért vissza a pályára a szlovákok elleni barátságos meccsen. A menetrend az év második felében sűrűbbé vált; a fiúk a szabadkai Vilotics-tornán hangoltak az októberi, hazai rendezésű Eb-selejtezőkre, amelyeket szokás szerint minitorna keretében bonyolítottak le. Szerbiában két győzelemmel és egy vereséggel a házigazdák mögött második lett az együttes, selejtezőcsoportját pedig veretlenül nyerte meg Ausztria, Fehéroroszország és Észtország előtt. A siker nyomán a gárda készülhet a tavaszi elitkörre, amelyen eldől, hogy ott lehet-e a jövő évi, szlovákiai Eb nyolccsapatos mezőnyében. A magyar együttes leggólerősebb játékosa mindkét tornán Sztojka Dominik volt; a Vasas fiatalja összesen hat gólt szerzett, de az ő produkcióján kívül is jó néhány remek egyéni teljesítményt láthattunk. A gazdag program dacára az elmúlt hetek sem csak a pihenésről szóltak: a korosztály hazai legjobbjai novemberben két felkészülési mérkőzésen fogadták a világ élvonalához tartozó olasz együttest: az első találkozó 1–0-s vendéggyőzelemmel zárult, a „visszavágón” azonban bravúros sikert arattak a magyar fiatalok (3–1).
Sztojka Dominik kulcsszerepet játszott az U19-es együttes Eb-selejtezőn elért sikerében FORRÁS: MLSZ
Sztojka Dominik kulcsszerepet játszott az U19-es együttes Eb-selejtezőn elért sikerében FORRÁS: MLSZ
Az U17-es korosztály – hasonlóan az U19-eshez – megugrotta az idei tétmeccsek akadályait. Az októberi Eb-selejtezők előtt felkészülési mérkőzések sorát játszotta a gárda, amely – egyebek mellett – a Telki-kupán nyert ezüstéremmel hangolt a kvalifikációs összecsapásokra. A csoportban (Észtország, Grúzia, Izland) megszerzett négy ponttal sikerült kivívni a továbbjutást, így Szélesi Zoltán csapata is készülhet a tavaszi elitkörre. Az U18-as, az U16-os és az U15-ös labdarúgó-válogatott az idén csak felkészülési mérkőzéseken játszott; a három korosztály közül még mindegyik pályára lép a következő bő egy hét során. A legidősebbek fókuszában a jövő őszi Eb-selejtezők állnak, míg az U16-osok a két év múlva esedékes, hazai rendezésű kontinensviadalra készülnek. Összességében tehát felemás évet zártak a hazai utánpótlás-válogatottak. Ami viszont feltétlenül pozitívumként értékelhető: már van némi átjárás a korosztályos csapatok és az A-válogatott között. Ezt igazolja, hogy az U21-esek között is szereplő Balogh Botond és Kiss Tamás egyaránt bemutatkozhatott Marco Rossi együttesében. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.