UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2021-12-13 09:03

Vívás: Spiesz Anna nem nézegeti a ranglistát, csak nyerni szeretne

A Mol Alapítvány által is támogatott 16 éves kardvívó, Spiesz Anna bravúros éremmel tért vissza két szívműtétet követően, és nagy tervekkel folytatja a munkát.

A karrierje szempontjából meghatározó hónapokon van túl a 16 éves kardvívó, Spiesz Anna, akin a közelmúltban két szívműtétet is végrehajtottak. A Vasas ígérete régóta küzdött a versenyeken újra és újra előjövő, túl magas pulzusszámot, valamint rosszullétet eredményező szívproblémával, amelynek következtében többször is kénytelen volt visszalépni. Egyik ilyen volt a korosztálya, a kadétok tavalyi országos bajnoki döntője, legutóbb pedig az október eleji, gödöllői európai körversenyen szakadt félbe a menetelése. A fiatal nem várt tovább a beavatkozással. 

Spiesz Anna remek eredménnyel tért vissza a műtétek után Fotó: Bodrogi Tamás
Spiesz Anna remek eredménnyel tért vissza a műtétek után Fotó: Bodrogi Tamás
„Az első katéteres szívműtét után ismét előjött a probléma, így hat héttel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy a másodikat is szorgalmazzuk, amely során még találtak tennivalót az orvosok – mondja Anna.  Néhány napja voltam kontrollon, és minden rendben van. Összesen kilenc órát feküdtem kés alatt, ezért az orvossal úgy köszöntünk el egymástól, hogy reméljük, a műtőben már nem találkozunk többet. Ezt követően másfél héttel már a teremben edzettem, és egyre jobban vagyok.”  Kósa Miklós tanítványát látszólag olyannyira nem viselte meg a kihagyás, hogy november végén visszatérve bravúros bronzérmet szerzett a kadétok Szófiában rendezett európai körversenyén.   „Meglepődtem a helyezésen, de valahol éreztem, hogy érik már a jó eredmény  folytatja a reménység.  Előtte rosszul érintett, hogy a gödöllői versenyen vissza kellett lépjek, mert az volt az első lehetőségem, hogy végre elérjek egy valamirevaló nemzetközi eredményt. Szófiában elsősorban arra törekedtem, hogy ne pörgessem túl magam. Számomra kedvező ritmusban zajlott a verseny, ezért is bírtam az elődöntőig, melyben azért már kijött, hogy nem vagyok még a kellő edzettségi állapotban. A második műtét után sokkal lassabban és okosabban igyekszünk visszatérni, mint az elsőt követően.”  Ezzel a bronzéremmel Anna úgy ugrott a korosztálya hazai ranglistájának második helyére, hogy itthoni versenyen nem vett részt a kadétmezőnyben. A ranglistán elfoglalt pozíció pedig azért fontos, mert az első három a világ-, az első négy az Európa-bajnokságra utazhat.  „Nehéz volt elfogadnom a kupafordulók kimaradását, de az edzőmmel arról is beszélgettünk, hogy igazából egy verseny alatt is oda tudok érni a ranglista elejére. Örülök, hogy ez sikerült is. Ebben az évadban viszont nem a ranglistára fókuszálok, mert bár tavaly megnyertem, előtte kevéssel csúsztam ki a négyből. Akkor az volt a baj, hogy túl sokat nézegettem és számolgattam: mi történik, ha éppen a következő versenyen kiesek az első körben, és hasonlók. Mára ebből is okultam.” 
Spiesz Anna kabalájával, az egyszarvú pónival melegít Fotó: Augusto Bizzi
Spiesz Anna kabalájával, az egyszarvú pónival melegít Fotó: Augusto Bizzi
Anna bízik benne, hogy az évad végén is megőrzi előkelő pozícióját, és a járványhelyzet mellett megrendezik a korosztályos Eb-t és vébét. A tervek szerint az előbbire Újvidéken, az utóbbira Dubajban kerül sor. Így Anna, ha a ranglistát nem is, a térképet szívesen böngészi.  „Nagyon hívogató a dubaji helyszín!  reagál a tinédzser.  És érdekel, az ilyen kaliberű versennyel járó stresszhelyzetben, hogyan tudok teljesíteni. Bulgáriában kaptam némi visszajelzést a nemzetközi mezőnyről, és annak alapján bizakodó vagyok.”  A következő megméretés Anna számára a hétvégi felnőtt országos bajnokság lesz. Erről az eseményről igen jó emlékei vannak a reménységnek, hiszen tavaly a legrangosabb hazai viadalon csupán az elődöntőben kapott ki a későbbi győztes Pusztai Lizától, és lett bronzérmes.  „Próbálom kizárni a múltbéli eredményeket. Nem szeretném magamra tenni a terhet, hogy tavaly már harmadik voltam, és mennyire ciki lesz, ha most nem. Ezúttal nem vagyok olyan jó erőnlétben, de ezzel együtt mindent megteszek majd a sikerért. Igyekszem ott lenni fejben, és bátran megcsinálni azokat az akciókat, amelyeket tudok.”  Hogy Anna elérje a céljait, abban a Mol Alapítvány is segédkezik. A szervezet támogatásából minőségi vívófelszerelést vásárolhatott a sokra hivatott növendék.  További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon