UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2022-01-09 13:12

Úszás: nagy nevek léptek a felnőttkorosztályba, ám így is erős marad az utánpótlás-válogatott

Mások mellett Kós Hubert, Betlehem Dávid, Fábián Bettina és Ugrai Panna sem indulhat már az idei junior Európa- illetve világbajnokságon, miután a múlt év végeztével kinőtte az utánpótlást.

Sikeres évet zárt 2021-ben a magyar úszóutánpótlás: Kós Hubertnek és Veres Laurának köszönhetően felnőtt-világversenyen is nyertek érmet fiataljaink, az előbbi a világkupa-sorozatban is dobogóra állhatott. Az év főversenyén, a római junior Európa-bajnokságon pedig a többiek szállították menetrendszerűen az érmeket: két aranyat, két ezüstöt és három bronzot.

Kós Hubert az idén már csak felnőttversenyeken indulhat Fotó: Derencsényi István/MÚSZ
Kós Hubert az idén már csak felnőttversenyeken indulhat Fotó: Derencsényi István/MÚSZ
Az új évvel azonban ismét vannak „kiöregedők”, akik az idén már csak a felnőttkorosztályban szerepelhetnek. A legnagyobb név kétségkívül Kós, aki a korábban említett sikerei mellett a tokiói olimpiát is megjárta, igaz, ott nem tudta megjavítani a legjobbját. Ettől függetlenül persze stabil helye van a válogatottban az UTE sokoldalú sportolójának, és a 2022-es világversenyeken biztosan számít Sós Csaba szövetségi kapitány. Medencében elveszti (nyílt vízen még indulhat) a korosztályos válogatott a Balaton ÚK fiatalját, Betlehem Dávidot, aki tavaly három kontinensviadalon (junior medencés eb, felnőtt nyílt vízi Eb, junior nyílt vízi Eb) is dobogóra állhatott. Hozzá hasonlóan nem lesz már utánpótláskorú Bácsvíz KVSC gyorsúszója, Mészáros Dániel, aki a római Európa-bajnokságon harmadik lett a 4x100-as mixváltóval. A lányok közül a nyári Eb két egyéni érmese szintén a „nagyok” közé lépett, vagyis a nyílt vízen is bevethető szegedi Fábián Bettina, valamint a budapesti felnőtt Eb-t megjárt, hódmezővásárhelyi Ugrai Panna. Hozzájuk hasonlóan csak a felnőttmezőnyben bizonyíthat már a két váltóval is kontinensbajnoki dobogós Nyirádi Réka (UTE). Az említett versenyzők kétségtelenül nagy űrt hagynak maguk után, ám gyenge így sem lesz az utánpótlás-válogatott, hiszen mások mellett marad a 200 m gyors junior Európa-bajnoka, Pádár Nikolett és Veres Laura. És az évek során azt is megszokhattuk, hogy mindig akad egy-két magyar fiatal, aki szinte a semmiből, üstökösként robban be a nemzetközi élmezőnybe. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.