UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2022-01-27 18:08

Vízilabda: Szegedi Panni és Dömsödi Dalma belépett az álmok kapuján

A mindössze 17 éves Szegedi Panni és a 19 esztendős Dömsödi Dalma remekül mutatkozott be a női vízilabda-válogatottban; a két fiatal a görögök elleni mérkőzésen szerzett élményekről számolt be.

Mint arról beszámoltunk, kedden négy újoncot is avatott a magyar női vízilabda-válogatott, amely 11–11-es rendes játékidő után ötméteresekkel kapott ki a házigazda görög csapat vendégeként a világliga európai selejtezőjének nyitányán. A Patraszban rendezett összecsapáson Bíró Attila szövetségi kapitány együttesében Kiss Alexandra és az első felnőttévében járó Pőcze Panna mellett két ifjúsági játékos, a 19. születésnapját másnap ünneplő Dömsödi Dalma, valamint a mindössze 17 éves Szegedi Panni is először szerepelt – utóbbi nem mellesleg két bravúros gólt jegyzett. A lányok az Utanpotlassport.hu-nak a hazaérkezésüket követően beszéltek a kapott lehetőségről, a mérkőzésen szerzett élményeikről és a céljaikról.

Szegedi Panni két fontos gólt lőtt az első felnőttválogatott-mérkőzésén Fotó: Varga Jennifer/UVSE
Szegedi Panni két fontos gólt lőtt az első felnőttválogatott-mérkőzésén Fotó: Varga Jennifer/UVSE
„Háromszor is elolvastam az üzenetet, amely arról szólt, hogy kerettag vagyok – mondja az UVSE ígérete, Szegedi Panni. – Eleinte nehezen tudatosult bennem a meghívás, de ahogy közeledett a mérkőzés, egyre valóságosabbnak tűnt, hogy a felnőttválogatottal utazom Görögországba. A meccsen magammal szemben annyi volt az elvárásom, hogy tegyek meg mindent a csapatért, ne maradjon bennem semmi miatt hiányérzet. Elsődlegesen a védekezésre szerettem volna koncentrálni, nem úgy mentem be a vízbe, hogy nekem mindenképpen gólt kell lőjek. Sokat segített az edzők biztatása is, hogy bátran, felszabadultan játsszak, mert nincsen veszítenivalóm.”  Az ígéret tartotta magát a tanácsokhoz, és a gólszerzés sem maradt el. Előbb nem sokkal az első negyed vége előtt bombázott a rövid felsőbe – 4–3-as magyar vezetést szerezve –, majd a meccs utolsó másodpercében megint villant: magabiztossággal telve elkérte a labdát és rutinos játékosokat megszégyenítő higgadtsággal talált a görög kapuba, így döntetlenre mentve a találkozót.  „Az első gólomat sosem fogom elfelejteni. Előttem a labdát, majd hirtelen felordítottak körülöttem a lányok, a többiek pedig a kispadról ugrottak fel és rázták az öklüket. Hihetetlenül örömteli pillanat volt. Először le sem esett, hogy mi történik. Igazából csak visszaúszás közben fogtam fel, hogy gólt lőttem. A második gólnál szerencsésnek is gondolom magam, mert jókor voltam jó helyen, és hagytak lőni a görögök. Na, meg persze, nagyon jó passzt is kaptam Leimitől (Leimeter Dóra – a szerk.). Az meg sem fordult a fejemben, hogy nem lövöm el, hiszen már idő sem volt másra. Az sem jutott eszembe, hogy az első felnőttválogatott-meccsemen vagyok, és mi lesz, ha kihagyom. Sok szurkoló jött el a mérkőzésre, természetesen görögök, és külön örülök, hogy ezt is teljesen sikerült kizárnom. Bár most a válogatottból többen hiányoztak betegség vagy sérülés miatt, a célom, hogy még be tudjak ugrani pár meccsen és bizonyítsak.”  Dömsödi Dalma a center posztján kemény munkát végezve vált a csapat hasznára. A debütálás számára is hasonlóan emlékezetes marad. 
Dömsödi Dalma hasznos munkával segítette a női válogatottat Forrás: fradi.hu
Dömsödi Dalma hasznos munkával segítette a női válogatottat Forrás: fradi.hu
„Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam a hírt, hogy benne vagyok a szűk keretben és utazni fogok életem első felnőttválogatott-mérkőzésére – számol be az FTC-Telekom sokra hivatott kiválósága. – Ez az álma minden sportolónak, aki végigjárta a korosztályos nemzeti csapatokat. Jókora drukk volt bennem a meccs előtt, de ez talán természetes. szerencsére már a ferencvárosi válogatott csapattársak is igyekeztek felkészíteni. Például Vályi Vanda vagy Illés Nusi (Illés Anna – a szerk.) is biztatott, hogy ne féljek, mert szuper lesz. A keretben is mindenki kedvesen fogadott. Aztán meccs közben valóban elmúlt az izgalom, remekül éreztem magam a vízben és úgy gondolom, hogy jól is játszottunk. Annak külön örültem, hogy fizikálisan is fel tudtam venni a harcot az ellenfél játékosaival és több kiállítást sikerült kiharcolnom.”  A fiatal játékos hozzáteszi, hogy a korosztályos világversenyeken már megtapasztalta, milyen a nemzetközi porondon szerepelni, a felnőttválogatottban azonban teljesen más, magasabb szintet ismerhetett meg.   „A bemutatkozásom hatalmas élmény marad. Remélem, hogy hétről hétre sikerül bizonyítanom a bajnokságban, és kapok még meghívót, hiszen a klub céljainak elérése mellett azért dolgozunk nap mint nap, hogy a felnőttválogatottban szerepelhessünk.”  További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.