UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

MOL-tehetségek

2022-03-26 10:06

Három korosztályos világversenyen bizonyítana

A MOL Alapítvány által is támogatott 16 éves tornász, Závory Szilárd tavaly több hazai és nemzetközi versenyen is kiválóan teljesített, azonban korosztályos világeseményen nem indulhatott. A KSI tehetsége idén a Gymnasiadén, az EYOF-on és az Európa-bajnokságon is részt vehet.

Remek formában zárta a 2021-es esztendőt a KSI 16 éves tornásza, Závory Szilárd, ugyanis az ifjúságikorú versenyző a negyedik helyen végzett a felnőttek egyéni összetett versenyében a győri Mesterfokú-bajnokságon, majd a szerenkénti döntőkben ugrásban arany-, talajon ezüstérmet szerzett, míg korláton és nyújtón egyaránt a harmadik lett.

A korosztályos Eb mellett az EYOF-on és a Gymnasiadén is bizonyítana Závory Szilárd Fotó: Susán Viki
A korosztályos Eb mellett az EYOF-on és a Gymnasiadén is bizonyítana Závory Szilárd Fotó: Susán Viki
„A november végi Mesterfokú-bajnokság után még december közepéig edzettünk, majd ezt kisebb leállás követte, hogy januárban újult erővel vágjunk neki a munkának – nyilatkozta Závory az Utánpótlássportnak. – Az év elején sajnos nem tudtam zökkenőmentesen készülni, mert január közepén elkaptam a koronavírust, ami miatt két hetet ki kellett hagynom. Majd a betegség miatt, amikor visszatértem, csak lassan nyertem vissza a régi formámat. Mostanra közel százszázalékosnak érzem, folyamatosan edzünk, készülünk a gyakorlatokkal és alig várom már, hogy elinduljon a versenyszezon. Április elején a hazai válogatóversennyel kezdünk, majd ha minden jól alakul, a hónap végén Berlinben állok rajthoz." A csapatban ifjúsági Eb-bronzérmes fiatalnak egyértelműen az ugrás és a talaj két legerősebb szere, de az elmúlt időszakban a többi szeren is sokat javult. „Főleg a talaj- és nyújtógyakorlatomon tudtam dolgozni a téli felkészülés alatt. Az ugrás szintén jól megy, illetve a lovon is egyre magabiztosabban érzem magam. De a korláttal mostanában meggyűlik a bajom, próbálunk új elemeket beépíteni, de egyelőre még nem állt össze igazán. Szerencsére a fontos versenyekig még van időnk csiszolni rajta."  Az elmúlt évben nem rendeztek világeseményt az utánpótláskorú tornászoknak, idén viszont az ifjúsági korosztály akár három ilyen viadalon is kipróbálhatja magát. „Ezekért a nagy versenyekért dolgozunk az edzéseken, hogy ott jól teljesítsünk. Ennek köszönhetően, hogy idén három ilyen alkalom is lesz, nagyon motiváltan várom már a szezont. Elsőként, már május közepén a franciaországi Gymnasiade vár ránk, amely a szezon egy viszonylag korai szakaszában kiváló erőfelmérő lesz, hogy hol is tartunk valójában. Már két hónap sincs addig, szeretnék jó formát hozni ott. Majd július végén a szlovákiai EYOF következik, amely szintén remek lehetőség lesz. Viszont a csúcsformámat az augusztusi, müncheni korosztályos Európa-bajnokságra szeretném időzíteni. Mindössze bő két hét választja el az Eb-t az EYOF-tól, erre majd mindenképpen figyelnünk kell az edzőimmel." Hogy Závory elérje a céljait, abban a hazai szövetség és a klubja mellett a MOL Alapítvány is igyekszik segíteni. A szervezet támogatását az edzések és versenyek közti regenerációt, illetve a sérülések estén a rehabilitációt elősegítő kezelésekre és gyógytornára fordítja. További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.