UtánpótlásSport
2024. október 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2022-04-23 09:00

Sportlövészet: az odaadó csapatmunkában rejlik a zsombói sikerek titka

„A szülőket a gyerekekkel együtt próbáljuk a sportágra hangolni” – mondja a kiváló közösséget alkotó zsombói sportlövő-egyesületről A hónap utánpótlásedzője-díjjal elismert Jákó Csaba.

Mint arról beszámoltunk, a zsombói Cél-Tudat SE sportlövőit vezető Jákó Csaba nyerte el márciusban A hónap utánpótlásedzője elismerést. Az ünnepélyes díjátadón Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, valamint Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője – azaz az alapító szervezetek képviselői – mellett az 1964-ben olimpiai bajnok sportlövő, dr. Hammerl László és a sportági szövetség főtitkára, Sinka László is méltatta a szakember munkáját.

Jákó Csaba sikeres és lelkes sportlövő-közösséget vezet Zsombón Fotó: Mura László
Jákó Csaba sikeres és lelkes sportlövő-közösséget vezet Zsombón Fotó: Mura László
Jákó Csaba a kitüntetés átvétele után köszönetét fejezte ki a díj létrehozói felé, és hangsúlyozta, hogy igazi csapatmunka vezetett a sikerekhez a nagyjából háromezer főt számláló Csongrád-Csanád megyei községben. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy sportlövészetben az első díjazott lettem, és külön öröm, hogy a példaképemtől, Hammerl Lászlótól vehettem át a kitüntetést. Az elismerés azonban nem csak engem illett, hiszen rengeteg ember munkája vezetett a sikerekhez, beleértve a családomat és a zsombói közösséget. Az pedig, hogy a régi, rossz állapotban lévő lőteret fel tudtuk újítani, a hazai szövetség, a helyi önkormányzat és az egyesület összefogásának köszönhető.” Jákó szerint innentől kezdve már nem volt nehéz rátalálni a sportág iránt érdeklődő gyerekekre, akiknek a kísérői számára is kínál elfoglaltságot a klub. „Nálunk az egyik trükk az, hogy a szülőket nem rekesztjük ki, hanem a gyerekekkel együtt próbáljuk őket a sportágra hangolni. Ők is megismerhetik a sportlövészetet és kipróbálhatják, megtapasztalhatják, hogy a gyerekeknek milyen nehéz dolguk van. A fiatalok pedig látják, hogy a szülőknek is örömet szerez a munkájuk. Mindenkit igyekszünk tanítani, és ennek kulcsszerepe van az egyesület működésében.” A vezetőedző szerint az utánpótlásban elért kiváló eredményeket követően, hamarosan újabb szintet léphet a Cél-Tudat. „Mi kis településen próbálunk élsportot meghonosítani, és az eredmények is fontosak a számukra, mert egyrészt a gyerekek ezért dolgoznak, másrészt amíg nem teszünk le az asztalra valamit, addig nem nyújthatjuk a kezünket támogatásért. Szeretnénk tovább haladni az úton, és Rescsik Csabával, Csendes Dáviddal, valamint Jákó Miriammal is az olimpiai kvótát célozzuk meg. A fiatalok rengeteget tesznek bele a munkába, sokat áldoznak azért, hogy odakerüljenek, és most már megvan az a bázis is, ahol fel tudnak készülni.”

A DÍJRA JELÖLTÉK, MERT... Márciusban Jákó Csaba hat tanítványa nyert érmet Európa-bajnokságon. A 17 éves Rescsik Csaba junior-világrekordot elérve szerzett bronzérmet a norvégiai felnőtt para Eb-n. Ezzel a hazai parasportlövészet első puskás érmét nyerte világversenyen. Majd az épek szintén Hamarban tartott junior Eb-jén egyéni aranyat nyert a 18 esztendős Jákó Miriam, aki csapatban és vegyes párosban (Nagy Bálinttal) bronznak örülhetett a légpisztolyos mezőnyben. Vegyes párosban (Bajos Gittával) ezüstérmet szerzett Csendes Dávid, aki csapatban ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott a légpuskások között. Csendes – aki a küldöttség legfiatalabb tagjaként, 15 esztendősen indult a nála öt évvel idősebbek között – egyéniben is a nyolcas döntőbe jutott.

További korosztályos hírek SPORTLÖVÉSZETBEN a sportági aloldalunkon.