UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2022-05-11 18:18

Kosárlabda: idén nyáron is sűrű program vár az U17-es és az U18-as 3x3-as leányválogatottra

Földi Attila után immáron Károlyi Andrea vezeti az U17-es és az U18-as 3x3-as leány kosárlabda-válogatottat. Az új szövetségi edzővel az élen a korosztályos nemzeti csapatokra ezen a nyáron is nagy feladatok várnak. A fiatalabbak Eb-n, az idősebbek hazai vb-n szerepelhetnek.

Májusban megkezdődnek a válogatottprogramok a 3×3-as kosárlabdázóknak is, ugyanakkor az elmúlt időszakban nagy változások történtek a női szakágban. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) úgy határozott, hogy az idei nyártól a felnőttválogatottat Földi Attila, az U17-es és az U18-as nemzeti csapatot Károlyi Andrea irányítja. A két szakembert pozíciójában felcserélte a szövetség – számolt be a wbasket.hu.

Forrás: FIBA.Basketball
Forrás: FIBA.Basketball
Károlyi Andrea február végéig a 3×3-as felnőttválogatottat vezette. Irányításával a magyar csapat 2016-ban Európa-bajnoki címet szerzett, majd 2017-ben és 2019-ben világbajnoki ezüstérmes volt. A 2019-es amszterdami ezüstéremmel a szakág történetének első olimpiai selejtezőjére is egyenes ágon kvalifikálta magát a csapat. „Azt gondolom a váltástól függetlenül, nagyon nehéz időszak jön. Láthatóan a legtöbb ország óriási energiákat fektet a női 3×3-ba, nem csak a játékosok és az edzők, hanem magasabb szinteken is. A feladatom azonban innentől már az U17-es és U18-as válogatott irányítása, ahol egyébként ugyanilyen nehéz lesz” –  fogalmazott Károlyi. A 3×3-as utánpótlás más világ, mint a felnőtt. A szezon ritmusa, a versenyterhelés is másként alakul. „Régen volt korosztályos csapatom, utoljára a 2014/2015-ös évadban. Sok idő maradt ki, szerencsére nem az edzősködésből, de a korosztályhoz hozzá kell szokni. Felvetettem a kapcsolatot a klubokkal, mindenki lelkes és partnernek bizonyult a keret összeállításánál. Le a kalappal előttük. Völgyi Péter korosztályos válogatott kapitánnyal is kitűnő az együttműködés” – hangsúlyozta a szövetségi edző.
Forrás: FIBA.Basketball
Forrás: FIBA.Basketball
A 3×3-as utánpótlás-válogatott rendkívül eredményes volt a korábbi években, kétszeres Európa-bajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres világbajnoki bronzérmes hazánk. Az utóbbi időszakban nemzetközi versenyrendszerben történt egy változás. A FIBA az Európa-bajnokságot 2020 óta U17-es válogatottaknak írja ki, ezzel igyekszik segíteni, hogy tovább maradjanak a rendszerben a feltörekvő fiatalok. A versenynaptár az időpontütközésekkel belekényszerítette az európai nemzeteket, így hazánkat is, hogy az 5:5 szakágtól egyre inkább eltávolodjon a 3×3. „Idén az U17-es és az U18-as csapat együtt dolgozik, melyhez tizenhat fős bő keretet alakítottam ki. Teljes átfedésben leszünk a korosztályos 5:5 válogatottal, így ezúttal is külön válik a két szakág. Ezt már a bő keret összeállításánál figyelembe vettem – erősítette meg a tréner. – Május végén találkoznánk először egy rövid összetartásra. Hogy milyen összetételű kerettel az nagy kérdés, hiszen ekkor még tanulmányi köztelezettségei is vannak a játékosoknak. Május 28-án és június 18-án lesznek a B33 Tour-nak olyan állomásai, ahol rögtön bedobnám a lányokat a mélyvízbe. Főleg 3×3-ban sokkal többet látni éles mérkőzés szituációban, mint edzéshelyzetekben. A terveim szerint ekkor ki is alakulhat az első kép a csapatról, és utána július második hetétől már kezdődik a közvetlen felkészülés a nyári feladatokra” – összegzett Károlyi Andrea. Feladatokból nem lesz hiány idén nyáron sem: augusztus 6-án és 7-én rendezik az U17-es Eb-selejtezőt Szolnokon, majd sikeres kvalifikáció esetén szeptember 2-4. között Athénban léphetne pályára az Európa-bajnokságon a magyar csapat. Az U18-as világbajnokságot augusztus 23. és 28. között tartják Debrecenben. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.