UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2022-05-28 13:20

Kosárlabda: Boros Júlia Szekszárdon folytatja pályafutását

A 19 éves Boros Júlia a következő évadtól már az Atomerőmű KSC Szekszárd kosárlabdacsapatát erősíti – derült ki a klub bejelentéséből. A tavalyi, debreceni korosztályos világbajnokságon a magyar válogatottal bronzérmet szerző, és a torna All-Star ötösébe is beválasztott fiatal hátvéd az elmúlt két esztendőben az ELTE-BEAC Újbuda együttesében szerepelt.

A női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokságban ezüstérmesként záró, emellett a legutóbbi évadban az Euroligában is debütáló Atomerőmű KSC Szekszárd háza táján már javában azon dolgoznak, hogyan állhat össze a játékoskeret következő szezonban. A Tolna megyeiek új csapatának egyik nagy erőssége lehet a 19 éves Boros Júlia is, akinek a szerződtetését pénteken közölte a klub.

Boros Júlia (középen) Szekszárdra igazolt Forrás: Atomerőmű KSC Szekszárd
Boros Júlia (középen) Szekszárdra igazolt Forrás: Atomerőmű KSC Szekszárd
„Újabb igazolást szeretnénk bejelenteni – az Atomerőmű KSC Szekszárd családja ismét hatalmas magyar fiatal tehetséggel gyarapodott, hiszen Boros Júlia elfogadta ajánlatunkat, és csatlakozik csapatunk keretéhez a következő bajnoki idényben. Személyében igazán keményen dolgozó, korosztályában kiemelkedő teljesítményt, játékintelligenciát és érettséget mutató hátvéd érkezik hozzánk"számolt be a szekszárdi egyesület a közösségi oldalán. Boros az elmúlt két évben az ELTE-BEAC Újbuda együttesében játszott. A 2021/2022-es bajnokság alapszakaszában 21 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 26,4 játékperc alatt 9,7 pontot, 2,7 lepattanót és 1,7 gólpasszt (összesen 8,4-es VAL-mutatót) jegyzett meccsenként, és remek produkciójával a legjobban teljesítő U20-asok listájára is felfért. A korábban a Csatában nevelkedő ígéret a korosztályos válogatottakban is rendre meghatározó szerepet tölt be: a tavalyi, hazai rendezésű U19-es vb-n történelmi bronzérmet szerző magyar csapatban legjobb pontdobóként (15,0) végzett, valamint a torna All-Star-ötösébe egyaránt bekerült. Idén nyáron a soproni U20-as Európa-bajnokságon szerepelhet a válogatottal. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.