UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2022-06-14 20:10

Birkózás: Darabos László U17-es Európa-bajnok, Fige Levente és Lévai Levente bronzérmes Bukarestben

A kötöttfogású birkózók 110 kilós súlycsoportjában Darabos László aranyérmet szerzett a bukaresti U17-es Európa-bajnokságon, míg Fige Levente (48 kg) és Lévai Levente (65 kg) a harmadik helyen zárt.

A hétfői előcsatározások után három magyar kötöttfogású fiatal volt érdekelt a második versenynap helyosztóin a román fővárosban zajló U17-es birkózó Európa-bajnokságon. A Budapesti Honvéd nehézsúlyú tehetsége, Darabos László az első napon begyűjtött három magabiztos sikerével egészen a döntőig menetelt, majd kedd este török Cemal Bakir várt rá a kontinensbajnoki címért. A szabadfogásban serdülő Eb-bronzérmes Darabos ellenállhatatlan formában birkózott a fináléban is: 1–1-es állásnál kétkaros lecsavarással négypontos akciót hajtott végre, de itt még nem fejezte be a támadását, azonnal kétvállra fektette a törököt, ezzel kadét Európa-bajnok címet ünnepelhetett, és a mieink első aranyérmét szerezte Bukarestben.

Darabos László U17-es Európa-bajnok lett Bukarestben Fotó: Martin Gábor / MBSZ / UWW
Darabos László U17-es Európa-bajnok lett Bukarestben Fotó: Martin Gábor / MBSZ / UWW
Azonban nem Darabos volt egyetlen magyar dobogós ezen a napon. Hétfőn Fige Levente (48 kg) és Lévai Levente (65 kg) is eljutott az elődöntőig, ám ott végül mindketten kikaptak (egyaránt azeri rivális ellen), így másnap a bronzéremért küzdhettek. A harmadik helyért zajló ütközetben Fige az első menetben kiválóan védekezett a lenti pozícióban a török Ali Sumbul ellen, majd a második két percben a Csepel TC-KIMBA reménysége – nagyszerű pörgetéssel is előrukkolva – 4–1-re fordított, és megnyerte a bronzcsatát. Ugyanakkor a másik Levente, Lévai is a legjobb arcát mutatta az éremért küzdve. A Budapesti Honvéd ígérete technikai tussal (9–1) verte a román Pavel Alexet, minek köszönhetően ő is felállhatott a dobogó legalsó fokára. A válogatott három éremmel, közte egy arannyal és két bronzzal áll az első helyosztókat követően. Kovács Olivér (80 kg; ESMTK-KIMBA) a negyeddöntős veresége után kedden a vigaszágon folytathatta, ahol szintén alulmaradt, búcsúzott a viadaltól. A kedd délelőtti programban László Mózes (ESMTK-KIMBA) és Tótok Péter (Vasas SC-KIMBA) is remekelt a selejtezőből indulva. A 45 kilósok között vitézkedő László fantasztikus teljesítménnyel jutott túl az előtte álló román, bolgár és azeri ellenfelén, és vívta ki a helyét a fináléban. Eközben az 51 kilósok mezőnyében versenyző Tótok két győztes meccs után kikapott az elődöntőben, így szerdán a bronzéremért léphet szőnyegre. Zóni Dániel (60 kg; Dorogi AC-KIMBA), Czuczor Dominik (71 kg; Budapesti Honvéd SE) és Cseh Balázs (92 kg; Dr. Papp László Szentes-KIMBA) is vereséget szenvedett az első meccsén a nyolcaddöntőben. Czuczor legyőzője később bekerült a fináléba, így ő a vigaszágon szerepelhet a továbbiakban, míg Zóni és Cseh ellenfelei nem jutottak el az aranymeccsig, így a másik két magyar fiú kiesett.

Második versenynap, helyosztók: Bronzmérkőzések: 48 kg: Fige Levente–Ali Sumbul (török) 4–1 65 kg: Lévai Levente–Pavel Alexe (román) 9–1 Döntők: 110 kg: Darabos László–Cemal Bakir (török) tus 5–1-nél Korábban az első napon: Nyolcaddöntők: 55 kg: Halil Cinar (török)–Gáspár Bálint 9–0 (a török versenyző kikapott az elődöntőben, ezzel  Gáspár kiesett) 65 kg: Lévai Levente–Alessandro Grespi (olasz) 10–0 80 kg: Kovács Olivér–Stefan Lauri Moelder (észt) 9–0 110 kg: Darabos László–Bartlomiej Figura (lengyel) 10–0 Negyeddöntők: 48 kg: Fige Levente–Tigran Galsztjan (örmény) 8–0 65 kg: Lévai Levente–Levani Ordzsonikidze (grúz) 4–1 80 kg: Mihai Gutu (moldovai)–Kovács Olivér 8–1 (a moldovai bejutott a döntőbe, így Kovács a vigaszágon folytahatta) 110 kg: Darabos László–Leonhard Junger (osztrák) tus 4–0-nál Elődöntők: 48 kg: Elvin Ibadov (azeri)–Fige Levente 2–1 65 kg: Seymur Gasimov (azeri)–Lévai Levente tus 7–0-nál 110 kg: Darabos László–Dmitro Sztrizsekozin (ukrán) 9–0 Vigaszági mérkőzések: 80 kg: Alperen Berber (török)–Kovács Olivér 9–0

Második versenynap, délelőtti program: Selejtezők: 45 kg: László Mózes–Ionut Mereuta (román) 2–1 51 kg: Tótok Péter–Dragos Draga (román) 9–0 Nyolcaddöntők: 60 kg: Jakub Suchecki (lengyel)–Zóni Dániel '3–3 (a lengyel kiesett a következő körben, így Zóni is búcsúzott 71 kg: Ibrahim Ozdemir (török)–Czuczor Dominik 6–3 (a török döntőbe jutott, ezzel Czuczor vigaszágra került) 92 kg: Cristian Rusu (moldovai)–Cseh Balázs 4–2 (a moldovai az elődöntőben kikapott, Cseh versenye is befejeződött) Negyeddöntők: 45 kg: László Mózes–Vlagyiszlav Markov (bolgár) tus 7–0-nál 51 kg: Tótok Péter–Ahmet Cakmak (török) 3–2 Elődöntők: 45 kg: László Mózes–Huseyn Savadov (azeri) 5–1 51 kg: Anri Hozrevanidze (grúz)–Tótok Péter 7–1 Harmadik versenynap, helyosztók: Vigaszági mérkőzések: 71 kg: Czuczor Dominik–Marco Begle (osztrák) Bronzmérkőzések: 51 kg: Tótok Péter–Maxim Sarmanov (moldovai) Döntők: 45 kg: László Mózes–Jevhen Pokovba (ukrán)

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.