Vízilabda-, öttusa- és úszótréner az augusztusi díj három jelöltje
A Magyar Edzők Társasága és az Utanpotlassport.hu szerkesztősége alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj augusztusi kiírásának három jelöltjét. Az elismerésre Biros Péter vízilabda-, Füri Csilla öttusa- és Petrov Árpád úszóedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.
A hónap utánpótlásedzője díj odaítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont volt a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, példaértékű nevelőmunkája. A díjazottakról a kuratórium képviselőiből álló kuratórium hamarosan dönt; a győztes 250 ezer forintos pénzdíjazásban részesül.
A díj ötödik évadának (amely 2025 szeptemberétől 2026 augusztusáig tart) tizenkettedik kiírásában vízilabda-, öttusa- és úszóedző került a jelöltek közé. Íme, augusztus hónap kiválasztottjai!
BIROS PÉTER, a női utánpótlás-válogatottak szövetségi kapitánya, az Egri Vízilabda Klub 50 esztendős szakmai igazgatója a hazai vízilabdasport legnagyobb klasszisainak egyike, aki kivételesen eredményes játékospályafutást tud maga mögött. Legnagyobb sikerei közül is kiemelkedik, hogy három olimpiai bajnok címet nyert (2000, 2004, 2008), világ- és Európa-bajnok lett, a válogatottban 352 alkalommal játszott. 2016-os visszavonulása után az Eger női vízilabdacsapatának edzőjeként kezdett dolgozni, 2020-tól az Egri Vízilabda Klub szakmai igazgatója, 2022-ben és 2024-ben rövid ideig az Eger férficsapatának vezetőedzője volt, az elmúlt idényben a női csapatot irányította. 2019 őszén nevezték ki a női vízilabda-utánpótlás szövetségi kapitányi, a korosztályos leányválogatottak munkáját összességében felügyelő posztjára egy olyan évad után, amelyben a magyar leánycsapatok egyike sem jutott a világversenyén a legjobb négy közé. 2020-ban a covid-járvány miatt elmaradtak a világesemények, így a szakember nemzetközi debütálása 2021-re tolódott. Akkor a regnálása alatti első, Szentesen rendezett U15-ös Eb-t Sike József irányításával megnyerték a magyar lányok, és nem kis bravúr, hogy 2025-ig minden korosztályos kontinens- vagy világviadalról éremmel tértek haza nemzeti leányegyütteseink. Ez zsinórban tizenhárom világeseményt foglalt magába, köztük olyan kimagasló sikerekkel, mint a 2022-es, szintén Sikéhez köthető U16-os vagy a 2023-as, Benczur Márton csapata által elért U20-as világbajnokság megnyerése. Az idén nyáron Biros vezetőedzőként ült az Eb-n szereplő U20-as női válogatott kispadjára.
Augusztusban a Biros Péter által irányított U20-as női vízilabda-válogatott a portugáliai Oeirasban rendezett
Érdekesség, hogy a magyar csapat 2022-ben és 2024-ben is a spanyolok ellen veszítette el az U19-es Eb-döntőjét. Az idén az U20-as kontinensviadalon tehát sikerült a visszavágás, Magyarország 1998 után nyert ismét női Eb-t a korosztályban.
Biros Péter:
„Az utánpótlás-nevelés elsődleges célja továbbra is az, hogy a fiatalok közül minél többen jussanak el a felnőttélvonalig és a válogatottságig. A korosztályos világversenyeken a tapasztalatszerzés, a tanulás és a fejlődés a legfontosabb.
Már U15-ös korukban azt mondtam nekik, hogy olyanok lehetnek, mint a mi sikeres generációnk, bár igaz, én például korosztályos válogatottban soha nem szerepeltem. Az utánpótlásban elért győzelmek összehozzák a csapatot, és az egyéneknek is magabiztosságot adnak a felnőttévekre. Egyébként pedig abból is csak tanulni lehet, amikor egy-egy meccsen vagy tornán valami nem sikerül.”
Edzőjéről így vélekedik az Eger U20-as Európa-bajnok vízilabdázója, Sóti Lili:
Rengeteget lehet tőle tanulni, nekem nagyon sokat segített abban, hogy miképpen gondolkodjak a medencében. Az U20-as válogatottban felnőttként, egyenrangú partnerként kezelt minket, bízott bennünk, és olyan légkört teremtett, amelyben könnyen fejlődhettünk. Még az igen izgalmas végjátékot hozó Eb-döntőben is nyugalmat árasztott. Az alázatossága is példaértékű. Nagyon lelkiismeretesen készítette fel a csapatot.”
FÜRI CSILLA, a KSI öttusaszakosztályának 54 éves utánpótlásedzője versenyzőként 2002-ben San Franciscóban csapatban, egy évvel később Pesaróban váltóban nyert világbajnokságot Simóka Bea és Vörös Zsuzsanna társaságában. 2004-ben Albenában egyéni Európa-bajnoki címet szerzett, emellett csapatban és váltóban további négy aranyat érdemelt ki kontinensviadalokon a Budapesti Honvéd versenyzőjeként. 2001-ben az év magyar öttusázójának választották. Az öttusa mellett két másik sportágban is jeleskedett. Úszásban 100 méter pillangón magyar bajnok lett 1988-ban, míg triatlonban is eljutott a válogatottságig, és három Eb-n képviselte a magyar színeket. Sportolói pályafutása után az edzői hivatást választotta, a KSI-ben 2008 óta dolgozik utánpótláskorú öttusázókkal. Az elmúlt években számos kiválósággal foglalkozott, többek között az olimpiai bajnok Gulyás Michelle is a csoportjában készült. Ha a csak a tavalyi évet nézzük, akkor igazán megsüvegelendő teljesítmény, hogy tanítványai az U15-ös és az U17-es Európa-bajnokságról összesen tizennégy érmet hoztak haza. 2008 óta minden évben volt utánpótlás-válogatott versenyzője. Jelenleg is utánpótláskorú, kiemelkedő tanítványai közé sorolandó Rajncsák Diána, Kósa Nóra, Balzsay Jázmin és Kertai Gréta (az edzőnő lánya) is. Az idén júliusban Kósa és Kertai az U17-es Eb-győztes, Balzsay és Kertai az U17-es vb-ezüstérmes csapat tagja volt, míg Rajncsák csapatban és vegyes váltóban nyert U19-es kontinensviadalt, a korosztály vb-jén pedig csapatban bronzot.
Az augusztusban Madridban rendezett U15-ös és U19-es öttusa-világbajnokságon Füri Csilla 14 éves tanítványa,
A reménység döntőben az OCR-ben a második, az úszásban a legjobb időeredményt érte el, majd a laser runban az első helyről indulva magabiztosan tartotta meg pozícióját. Nóra nem mellesleg csapatban Csák Laurával és Toplenszki Zsófiával is aranyérmet nyert, a Varga Mihállyal alkotott vegyes váltójának pedig ezüst lett a jutalma. Nórát a vb előtt is az esélyesek közé sorolhattuk, hiszen már tavaly is rendkívüli sikereket ért el az U15-ös korosztályban. Ugyancsak az augusztusi sikerek közé tartozik, hogy az U19-esek mezőnyében Rajncsák és Balzsay egyaránt a vb-aranyérmes csapat tagja volt.
Füri Csilla:
„Az U15-ösöket és az U17-eseket edzem a szakosztályban, amelyben nem az eredmény az elsődleges, hanem az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a klubban, szeressék, amit csinálnak és szívesen jöjjenek edzésre. A nagyjából húszfős csoportomban sem mindenkinek a válogatottság a célja, és nagyon örülnék, ha még többen jönnének olyanok is, akik csak mozogni, sportolni szeretnének.
Olyan gyerekeket, akiknek a koruknak megfelelő fizikális, technikai felkészültségük van és az edzések, versenyek tekintetében már mindent tudnak, amit a nagyok is.”
Így nyilatkozott edzőjéről a KSI U15-ös világ- és Európa-bajnok ígérete, Kósa Nóra:
A sikereink mögött nagyon sok közös munka, türelem és hit áll. Az edzéseken úgy igyekszik motiválni minket, hogy egyszerre érezzük a sportolás örömét és a versenyzés iránti lelkesedést is. Nemcsak az edzőmet látom benne, hanem egy olyan embert, akiben megbízhatok, akire számíthatok és akihez mindenben segítségért fordulhatok.”
PETROV ÁRPÁD, az UNI Győri Úszó SE 44 esztendős vezetőedzője versenyzői pályafutása befejezését követően 2001-ben Pécsen kezdett edzősködni, ahol édesapja, Petrov Anatolij évtizedeken keresztül sikeres szakosztályt vezetett. Aztán nemcsak klubot, hanem országot is váltott: 2008-ban Svájcban kezdett dolgozni, ahol a munka mellett a berni egyetemen elvégezte az edzői mesterképzést. Svájcban mások mellett az Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmes gyorsúszót, Antonio Djakovicot készítette fel. Tíz év „légióskodás” után az akkor legsikeresebb magyar versenyző Hosszú Katinka edzője lett, akinek 2018 és 2019 között vezényelte a tréningjeit, majd 2019 decemberében csatlakozott az UNI Győri Úszó SE-hez, amelynek ma már vezetőedzőjeként dolgozik, testvérével, Petrov Ivánnal. A szakosztályban olyan sikeres sportolókra nézhettek fel a fiatalok, mint az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna vagy a szintén Eb-győztes, ma már BVSC-s Szabó Szebasztián. A fiatalabbak közül a legnagyobb reménységnek a felnőtt Európa-bajnokságon 400 méter gyorson ezüstérmes Pápai Olivért tartják.
Augusztusban a párizsi felnőtt Európa-bajnokságon
A győri Petrov-művekben nevelkedett versenyző a francia fővárosban 3:44.46-os idővel megjavította a táv országos csúcsát.
Petrov Árpád:
Természetesen fontos az úszás, de ugyanígy a nagymama születésnapja is, akárcsak az iskola és a magánélet. Egyik területet sem szabad elhanyagolni, mert az idővel meglátszik a teljesítményen.”
A felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes Pápai Olivért kérdeztük mesteréről:
„Az edzéseket és a versenyeket is nagyon komolyan veszi, miközben jó a hangulat a csapatunkban. Mindig meg kell adni neki a tiszteletet, de ez nem esik nehezemre, hiszen kiváló edzőnek és embernek tartom.
ráadásul az uszodán kívül, az élet egyéb területein is számíthatok a segítségére.”
(Kiemelt képünkön balról: Biros Péter, Füri Csilla és Petrov Árpád)