UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2022-06-19 17:39

Kosárlabda: a tervek szerint halad az U20-as női válogatott felkészülése a soproni Eb-re

Már csak szűk három hét van hátra a soproni U20-as női kosárlabda Európa-bajnokság rajtjáig. A magyar válogatott a tavalyi, debreceni vb-bronzérme után idén ismét nagy eséllyel pályázik az éremszerzésre. A vezetőedzőt, Cziczás Lászlót és a csapatkapitányt, Dombai Rékát kérdeztük a felkészülés derekán.

Idén nyáron ismét hazai közönség előtt bizonyíthat az U20-as női kosárlabda-válogatott. A Cziczás László vezette korosztály egy évvel ezelőtt – szenzációs teljesítménnyel – bronzérmet nyert a debreceni U19-es világbajnokságon. Ugyanakkor néhány hét múlva, július 8-16. között már a soproni U20-as Európa-bajnokságon lesz jelenése a lányoknak, ahol ezúttal is sokra hivatottak a mieink. A csapat két hete kezdte meg a felkészülést az MKOSZ székesfehérvári edzőközpontjában. „Nyilvánvalóan, valamelyest visszanyúlunk a tavalyi vébén már jól működő dolgokhoz, de elsősorban a mentalitást és azt a kiemelkedő kohéziót szeretnénk előhívni, ami Debrecenben jellemezte a csapatot. Emellett persze megújított taktikai repertoárral készülünk az Európa-bajnokságra – nyilatkozta Cziczás az Utánpótlássportnak. – Eddig abszolút a tervek szerint halad a felkészülés. Bízom benne, hogy elkerülnek minket a sérülések a következő hetekben, és végig zökkenőmentesen végezhetjük a munkát."

Cziczás László és Dombai Réka is bizakodóan nyilatkozott a soproni U20-as Eb előtt Forrás: FIBA.Basketball
Cziczás László és Dombai Réka is bizakodóan nyilatkozott a soproni U20-as Eb előtt Forrás: FIBA.Basketball
A válogatott a jövő hét végén (június 24-26.) Spanyolországban szerepel felkészülési tornán. Majd onnan hazatérve már az Eb helyszínén, Sopronban folytatódik az edzőtábor, ahol a lányok a szlovénokkal játszanak két edzőmeccset. A 2021-es vb-n fantasztikusan szereplő együttes magja most is adott, ám ahhoz képest – néhány pozícióban – biztosan lesznek változások a mostani Eb-keretben. „A csapat egyik legfontosabb láncszeme, Miklós Melinda az Achilles-ín-sérülése miatt ezúttal nem állhat rendelkezésünkre. Továbbá, a tavalyi csapat két legfiatalabb tagja, az egyaránt 2004-es születésű Gyöngyösi Janka és Holcz Rebeka idén nyáron a saját korosztályában, az U18-as Eb-n kap bizonyítási lehetőséget. Így mindenképpen akad néhány kiadó hely azoknak a lányoknak, akik az előző évben nem lehettek ott a vébén" – mondta a szövetségi edző. A változások mellett ugyanakkor Dombai Réka játéka jelenheti a stabilitást. A győriek fiatal bedobójára ezúttal is főszerep hárulhat. „A sűrű bajnoki menetrend miatt a tavalyi vébé óta nagyon keveset dolgozhattunk együtt, de ez összességében nem jelent komoly gondot, mivel az előző nyarat szinte teljesen egészében együtt töltöttük, így amikor most, június elején újra belevágtunk a munkába, villámgyorsan megtaláltuk az összhangot – fogalmazott a csapatkapitány Dombai, majd az esélyekről így folytatta. – Megint kifejezetten erős csoportba kerültünk, a csehekkel, a hollandokkal és a franciákkal közösen, ezzel pedig már a csoportkörben ki-ki meccsek várnak ránk. Úgy készülünk, hogy már az elejétől nagyon élesnek kell lennünk. Fontos, hogy mind a három meccset megnyerjük a csoportban, hiszen így könnyebb ellenfelet kaphatunk a későbbiekben. Nehéz megbecsülni a pontos erőviszonyokat, meg kell várni a végleges kereteket a többi válogatottnál is, de annyi biztos, hogy nagyon szeretnénk ismét érmet szerezni." A válogatott már túl van két felkészülési meccsen a szlovákok ellen, mindkettőn simán győztek a mieink – előbb 81–33-ra, majd 95–40-re.

U20-AS NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON A mieink csoportmérkőzései Július 8., péntek 18:00 Magyarország–Csehország Július 9., szombat 18:00 Hollandia–Magyarország Július 10., vasárnap 18:00 Franciaország–Magyarország

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.