UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2022-06-26 11:06

Úszás: Molnár Dóra háromszor is döntőzött a budapesti vizes-világbajnokságon

Szombaton lezárultak a hazai rendezésű vizes-világbajnokság medencés versenyei: összegzésként elmondható, a magyar utánpótláskorú versenyzők jól szerepeltek, Molnár Dóra három-, Pádár Nikolett pedig két esti finálénak volt a részese.

Három hazai utánpótláskorú úszó kapott lehetőséget a budapesti vizes-világbajnokság Duna Arénában tartott medencés versenyein. A vb ezen szakasza szombaton véget ért, így érdemes mérleget vonni Komoróczy Lora, Molnár Dóra és Pádár Nikolett szerepléséről.

Molnár Dóra nem egészen 16 évesen döntőzött 200 m háton Forrás: MÚSZ
Molnár Dóra nem egészen 16 évesen döntőzött 200 m háton Forrás: MÚSZ
Ezúttal a végig kitűnő formát mutató Molnár neve kívánkozik a sor elejére. A Budafóka néhány napon belül 16 esztendős versenyzője három döntőben is megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor az ország első számú uszodájának telt házas közönsége biztat egy magyar sportolót. A három finálé közül a legnagyobb eredmény természetesen az egyéni, amelyet fő számán, 200 m háton ért el. Mind az előfutamban, mind pedig a középdöntőben a hetedik idővel lépett tovább, aztán a péntek esti utolsó úszása is a hetedik helyig vitte (2:10.08), nem mellesleg megelőzte a szám másik magyarját, az Európa-bajnoki bronzérmes Burián Katalint. A két váltódöntőben Molnár mellett a szegediek junior Európa-bajnoka, Pádár Nikolett (16) is kulcsszerepet vállalt. Míg a 4x100-as gyorsegységgel bravúrral éppen csak becsusszantak, és nyolcadikak lettek, addig 4x200-on legjobb európai négyesként az ötödik helyen csaptak célba.
Pádár Nikolett mindkét finalista gyorsváltónak tagja volt Forrás: Nemzeti Sport
Pádár Nikolett mindkét finalista gyorsváltónak tagja volt Forrás: Nemzeti Sport
Pádár természetesen rajthoz állt egyéniben is, 200 m gyorson, amelyen szűk egy éve megnyerte a korosztályos Eb-t. Hétfő reggel a saját előfutamában hetedik lett, s mint később kiderült ez éppen csak nem volt elég a bravúrt jelentő középdöntőhöz, az 1:58.90-es idő ezúttal a 18. helyre volt jó. Mint a futam utáni interjúban elmondta, reggel még sosem úszott ennyire jót, a felnőtt magyar bajnokság döntőjében teljesített a mostaninál jobban, akkor csaknem egy másodperccel. Sajnos az Iron SE egy nappal később debütáló 16 éves ígéretére, Komoróczy Lorára (16) is átragadt a balszerencse az 50 m hát selejtezőjében. Pedig 28:49-cel megúszta az eddigi legjobb reggel idejét, sőt az egyéni csúcsát (28.40) is megközelítette, a végén mégis az ő neve felett húzták meg azt a bizonyos vonalat – különösen fájó, hogy mindössze két századmásodperccel maradt el a tizenhatodik legjobb időt teljesítő riválisától.
Komoróczy Lorának jobb célba érkezés kelllett volna a középdöntőhöz 50 m háton Forrás: Nemzeti Sport
Komoróczy Lorának jobb célba érkezés kelllett volna a középdöntőhöz 50 m háton Forrás: Nemzeti Sport
A futam után adott interjújában elmondta, örül, amiért már délelőtt ilyen úszásra képes, a beérkezést viszont sajnálja, mert azon értékes tizedek, századok mehettek el. Majd hozzátette, hatalmas élmény volt számára a Duna Arénában felnőtt-világbajnokságon versenyzeni, különösen úgy, hogy sokan buzdították őt. Nemsokára folytatódik a nyári versenyek sora a három fiatalnak, július 6-án kezdődik a bukaresti junior Európa-bajnokság, amelyen az utánpótlás-válogatottban a három fiatal is medencébe ugrik. Akkor már valószínűleg nem a döntőbe jutás, hanem sokkal inkább az éremszerzés reményében. Viszont a világbajnokság sem ért véget még utánpótláskorú versenyzőinkenk: a 18 éves Betlehem Dávid szombaton 13 órakor debütál a magyar mix nyílt vízi váltó tagjaként, majd a jövő héten egyéniben még 5 és 10 km-en is érdekelt lesz a Lupa-tavon. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.