UtánpótlásSport
2024. május 11.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2022-07-04 19:07

Birkózás: öt éremmel, közte két arannyal zárt a magyar csapat a római U20-as Eb-n

Kiválóan szerepeltek a mieink a vasárnap véget ért U20-as birkózó Európa-bajnokságon: a magyar válogatott versenyzői két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek Rómában, ezzel az éremtáblázat hetedik helyén végeztek. A két győztest, Tösmagi Attilát és Nyikos Veronikát kérdeztük a sikerükről.

Egy héttel ezelőtt a kötöttfogásúak küzdelmeivel rajtolt az olaszországi U20-as birkózó Európa-bajnokság, és a nehézsúlyú Bazsó Adolf (ESMTK) ezüstérme megadta az alaphangot a magyar csapat kitűnő szerepléséhez. Ezt követően újabb pesterzsébeti fiatal, Tösmagi Attila (72 kg) kezdett menetelésbe, de neki végül sikerült feltenni a koronát produkciójára, és megszerezte a mieink első aranyérmét. Ezután jöttek a lányok, akik folytatták a sort: Nyikos Veronika (Dunaújvárosi KSE-KIMBA) ugyancsak verhetetlennek bizonyult a 76 kilósok között, és felállhatott a dobogó tetejére. Majd Borsos Viktória (59 kg; Kispesti NSI-KIMBA) bronz-, Elekes Enikő (65 kg; Kőbánya SC-KIMBA) pedig ezüstérmet szerzett. A két-két arannyal és ezüsttel, illetve egy bronzzal a mieink az összesített éremtáblázat hetedik helyén végeztek. A magyar válogatottat – sorrendben – csak az ukránok, az azeriek, az örmények, a grúzok, a törökök és a moldovaiak előzték meg. (A nemzetközi szövetség döntése nyomán az oroszok és a fehéroroszok ezúttal sem lehettek ott az Eb-n, egy évvel ezelőtt az oroszok 21 éremmel, közte 10 arannyal a legeredményesebben szerepeltek.)

Tösmagi Attila (balra) és Nyikos Veronika is aranyérmet szerzett a római U20-as Eb-n Forrás: UWW / MBSZ
Tösmagi Attila (balra) és Nyikos Veronika is aranyérmet szerzett a római U20-as Eb-n Forrás: UWW / MBSZ
A kötöttfogásúak 72 kilós mezőnyében diadalmaskodó, tavaly junior vb-bronz- és Eb-ezüstérmet nyerő Tösmagi Attila (ESMTK-KIMBA) így emlékszik vissza a római győzelmére. „Már sokszor elgondolkoztam azon, vajon miért nem sikerül aranyérmet nyernem világversenyen, pedig mindig ott voltam a kapujában – kezdte Tösmagi az Utánpótlássportnak. – Viszont ezúttal tényleg összeállt minden, hosszú idő után most végre sikerült áttörnöm ezt a gátat, és ez csodálatos érzés. Korábban többször elbuktam az utolsó lépcsőfoknál, így most ez a siker sokkal édesebb. Ugyan várni kellett az aranyra, de úgy érzem, most jobban is tudom értékelni. Az Eb előtt nem voltam rajtam plusz nyomás, abszolút magabiztosan, jó formában utaztam Rómába. Idén már felnőttkorosztályban is ki-ki meccseket vívtam a legjobbak közé tartozó versenyzőkkel. Például az olimpiai bronzérmes grúz Bolkvadzétól csupán 4–4-re kaptam ki, és ez járt a fejemben, hogy ha velük így fel tudom venni a kesztyűt, akkor a juniorok között nem állíthat meg senki. Ezt végül nemcsak elméletben, hanem a szőnyegen is sikerült igazolnom, és emiatt nagyon boldog vagyok." A válogatott másik elsőséget begyűjtő, a mindössze 16 éves, még kadétkorú Nyikos Veronika hasonlóan örömtelien nyilatkozott érdeklődésünkre. „Az ilyen élményeket mindig nehezen dolgozom fel, és ez most sincs másképp. Szóval kell még néhány nap, hogy tudatosuljon bennem, tényleg megnyertem az Európa-bajnokságot – fogalmazott Nyikos. – Az Eb előtt voltak bennem kétségek, hogy mire lehetek képes, pláne fiatalabbként, ugyanakkor anyukám határozottan kijelentette, hogy győzni fogok, el fogom hozni az aranyérmet, de én még ekkor sem hittem el igazán, hogy összejöhet. Úgy álltam hozzá, ha már helyezett leszek, az nem rossz eredmény. Kisebbfajta teher is volt a vállamon, hogy ne okozzak csalódást az edzőknek, ha már kadétkorúként megkaptam a lehetőséget az indulásra. Be kellett bizonyítanom, hogy nem döntöttek rosszul azzal, hogy engem küldtek az Eb-re. Szerencsére ezt végül sikerült abszolválni, méghozzá elég jól" – tette hozzá nevetve a Kozma István-akadémia növendéke. Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.