Úszás: a bukaresti ifjúsági Eb hősei ott lehetnek a római felnőtt kontinensviadalon is
A vasárnap véget ért, nagyszerűen sikerült romániai ifjúsági Európa-bajnokság után, augusztusban a felnőttek között is megmérethetik magukat a legígéretesebb fiatalok, akik közül Molnár Dóra és Pádár Nikolett bizonyos szempontból már Michael Phelpst másolja.
Kétezeröt után végzett ismét az ifjúsági úszó Európa-bajnokság éremtáblázatának élén a magyar csapat, ami két dolognak köszönhető: részint az idei viadalon nem indulhattak az oroszok, akik 2017-ben Netanyában és 2018-ban Helsinkiben Milákékat is felülmúlták, részint pedig a mieink várakozáson felül teljesítettek – hat arany, öt ezüst- és három bronzérmet hoztak haza Bukarestből.
Elsősorban a Budafóka ígérete Molnár Dóra – aki száz és kétszáz háton nyert egyéni aranyat – és a 100 és 200 m gyors bajnoka, a szegedi Pádár Nikolett vitte a csúcsig a mieinket, de ott van a két váltógyőzelem is, na meg a sok-sok dobogós helyezés, amelyről hétfői értékelőcikkünkben mind beszámoltunk.
Ennek fényében nem meglepő, hogy az elnökség jóváhagyására váró római névsorban (az Európa-bajnokságot augusztus 11. és 17. között tartják az olasz fővárosban) mindkét remeklő fiatal helyet kapott, Sós Csaba szövetségi kapitány is elismerően beszélt róluk az nso.hu-nak, és elmondta, nem véletlen, hogy a lányok extra terhelést kaptak Romániában, és ezt tartják a helyes iránynak a jövőben is.