UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2022-07-21 14:21

Labdarúgás: jól halad a felkészüléssel az MTK Budapest U19-es csapata

Az MTK Budapest U19-es csapata címvédőként vág neki a korosztályos első osztály küzdelmeinek, az új vezetőedző, Balogh Béla pedig elégedetten nyilatkozott a klubhonlapnak a fiatalok felkészüléséről.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az MTK Budapest U19-es csapata július első felében elkezdte a felkészülést a 2022-2023-as évadra, amelynek címvédőként vághat neki a korosztályos kiemelt csoportban.

A vezetőedző, Balogh Béla (jobbra) elégedett az U19-es MTK-s fiúk eddigi teljesítményével Forrás: sandorkaroly.hu
A vezetőedző, Balogh Béla (jobbra) elégedett az U19-es MTK-s fiúk eddigi teljesítményével Forrás: sandorkaroly.hu
A fiatalok új edzői gárdával, Balogh Béla vezetésével készülnek, nemrégiben pedig az első közös sikert is elkönyvelhették, miután a besztercebányai SNP Cupon szlovák ellenfeleket megelőzve lettek elsők. „Büszke voltam a srácokra, hogy aranyéremmel a nyakunkban zártuk a megmérettetést, hiszen bár felkészülési mérkőzéseken nem ezen van a fő hangsúly, nyerni mindig fontos – idézi a szakembert a sandrokaroly.hu. – Többet kaptam a játékosoktól, mint amire számítottam – és nem azért, mert ne lennének képesek rá, hanem mert még az alapozás elején járunk, nem volt még edzőmeccsünk sem ezt megelőzően, így nem tudhatták pontosan, mit kérek. Ennek ellenére sokat visszaláttam az elmondottakból! Ez a kiegyenlített torna jól illeszkedett a felkészülési programunkba, a hetekben ugyanis az a cél, hogy magas terhelést adjunk, kialakítsuk az alapszintű állóképességet, valamint csapategység és csapatjáték tekintetében is előrelépjünk. Ami engem illet, az előző idénybeli U17-es korosztály utolsó bajnokijait láttam, így valamennyire ismertem már a most feljebb lépőket, a keret másik felét pedig azok alkotják, akik már a 2021-2022-es, általam is edzett együttesből maradtak. Eddig csak pozitív benyomásaim vannak a csapatomról!” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.