A fiúk között Dóczi Domonkos és Udvarhelyi Márton, a leánymezőnyben Kun Stefánia és Vasvári Zsófi nyerte a strandröplabdázók U20-as országos bajnokságát.
Szerdán a Lupa Beachen rendezték az U20-as strandröplabdázók országos bajnoki döntőjét – számol be a hazai szövetség honlapja.
Címvédőt is ünnepeltek az U20-as országos bajnokságon Forrás: hunvolley.hu
A szövetségi portál kiemeli, hogy a lányok mezőnyében most minden nagyágyú ott volt, aki csak számított, így a címvédő Vasvári Zsófi és Vecsey Fanni is, igaz, ők ezúttal külön indultak, mégpedig a múlt hétvégi U22-es finálé aranyérmeseinek egy-egy tagjával, előbbi Kun Stefániával, utóbbi pedig Szabó Annával. A két páros útjai az elődöntőben keresztezték egymást, s végül elég magabiztos sikerrel Kun és Vasvári biztosította a helyét a fináléban, melyben az U18-as bajnok Bútor Anna és Kristóf Dóra várt rájuk. Ezen a napon előbbiek ellenállhatatlanok voltak, és a döntőt is nagy fölénnyel nyerték. Vasvári így megvédte címét, sőt sorozatban negyedszer diadalmaskodott ebben a korosztályban, hiszen 2020-ban és 2019-ben nővérével győzött, míg Kun Stefi négy nap alatt – az U22 után – a második bajnoki címét gyűjtötte be. A bronzérem végül Vecsey és Szabó nyakába került, akik Varga Kingát és a pénteki U16-os fináléban is érdekelt Breuer Mirtillt győzte le a harmadik helyért.
A fiúknál nem lehetett címvédés, hiszen a tavalyi győztes Mikuláss-Koch Marcell, Szabó Vilmos kettős kiöregedett ebből a korosztályból. A fináléba a múlt hétvégi U22-es ezüstérmes Dóczi Domonkos és Udvarhelyi Márton, illetve az egyik U22-es bajnok, Tari Bence, illetve az U18-as aranyérmes Veress Ákos verekedte be magát. A meccsen ezúttal nem a két korábbi aranyérmes, hanem az U20-as Eb-n is induló Dóczi és Udvarhelyi dominált, és két magabiztos játszmában foglalták el az üres trónt. A bronzmeccset le sem játszották, mert az elődöntőben megsérült Éliás Balázs, így már azt sem tudta végigjátszani Frányó Csanáddal, így ez a medália Borbély Boldizsár és Niemeier Lukas nyakába került.