UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2022-11-24 09:53

Négynapos összetartáson vett részt a női U20-as válogatott

November 18. és 21. között Székesfehérváron az MKOSZ Edzőközpontjában összetartáson vett részt az U20-as válogatott. Tursics Krisztián szövetségi kapitány és stábja 14 játékossal dolgozott – számolt be róla a hunbasket.hu.

„A legfontosabb cél az volt, hogy megismerkedjünk egymással, mivel teljesen új szakmai stáb vette át az U20-as válogatott irányítását – mondta a wbasketnek Tursics Krisztián– Tizennégy fős kerettel dolgoztunk, melyben olyan játékosok is lehetőséget kaptak, hogy megmutassák a tudásukat, akik még nem tudtak bemutatkozni a korosztályukban. Elkezdtük lefektetni az alapokat védekezésben és támadásban. Megismerkedhettek azzal a játékosok, hogy mi az, amivel dolgozni fogunk a későbbiekben. Összességében nagyon jó hat edzésünk volt. Nagy intenzitású és minőségi munkát végeztünk, csak pozitívan tudok nyilatkozni erről a négynapos összetartásról.” – tette hozzá a szakvezető."

A szakember elmondta, a nyári, hosszú edzőtábort megelőzően, az előzetes tervek szerint kétszer találkozik a csapat.

Az U20-as válogatott kerete a novemberi összetartáson:
 
Dúl Terka (TFSE-MTK)
Gyöngyösi Janka (Ludovika-Csata)
Holcz Rebeka (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Horváth Dóra (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Kötő Luca (NKA Universitas PEAC)
Laczkó Sára (NKA Universitas PEAC)
Márkusz Lilla (DVTK HUN-Therm)
Milkovics Réka (E.ON ELTE-BEAC)
Oláh Fruzsina (DVTK HUN-Therm)
Pfeiffer Virág (Sopron Basket)
Sitku Zsuzsanna (Sopron Basket)
Takács Dorina (BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós)
Turi Eszter (TFSE-MTK)
Zsámár Panna (BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós)