Immár 13. alkalommal rendezik meg kosárlabdában a leány kadétkorosztály nemzetközi viadalát, a soproni Bajnokok Tornáját.
Immár 13. alkalommal rendezik meg kosárlabdában a leány kadétkorosztály nemzetközi viadalát, a soproni Bajnokok Tornáját.
Élvezi az új feladatait Komlódi Dénes, akit kineveztek az U16-os válogatott szövetségi edzőjének, míg a nyáron a Pécstől a MAFC-hoz igazolt klubtrénerként.
Egyre eredményesebbek az Óbudai Kaszások fiúcsapatai a korosztályos bajnokságokban; a fejlődés hátteréről Sárosi Bulcsú szakmai igazgatót kérdeztük.
A Debrecenben rendezett fiú U19-es nemzetközi tornán a házigazda együttes szerezte meg a bronzérmet, a másik magyar csapat, a Rátgéber Akadémia az ötödik lett.
Országos szinten is meghatározó klubbá nőtte ki magát a Fóti Tigrisek a hazai férfi kosárlabdaéletben, méghozzá felnőtt- és utánpótlásszinten egyaránt.
A Vasas Akadémia 19 éves hátvédje, Czirkos Panka szintet lépett most ősszel a női kosárlabdázók NB I/A-csoportjában.
Remek formában kezdte a junior fiú kosárlabda-bajnokságot a Körmendi Törpördögök csapata, amely a nagy akadémiákkal is felveszi a versenyt.
Székely Norbert, a női utánpótlásért felelős szakmai koordinátor, illetve Tursics Sándor, a Csata DSE legendás mestere értékelte a leányszakág helyzetét.
A fiúszakágban egy, a lányoknál két utánpótlás kosárlabda-válogatott is új szövetségi edzőt kap a mostani évadtól.
A 60. születésnapját vasárnap ünneplő Rátgéber László mesteredző, a pécsi akadémia jelenlegi szakmai vezetője előtt tisztelegve mutatták be az életútfilmet.