UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2022-12-20 15:25

Segítség a fiatal sportolók mentális felkészítéséhez

Magyarországon is működik olyan online akadémia, amely a fiatal sportolók hatékony mentális felkészítésére hivatott. Az SM Arzenál azokat az ifjú versenyzőket szólítja meg, akiknek nincs önálló mentáltrénerük, az eredmények pedig már néhány hét alatt érzékelhetőek.

Ma már az eredményes utánpótláskorú sportolók felkészülése sem kizárólag a fárasztó fizikai edzésekből áll, a fiatalok sikeréből az edző mellett alaposan kiveszi a részét a masszőr, a gyógytornász vagy a sportpszichológus is. Utóbbi fontosságát a korosztályos élversenyzők is egyre jobban hangsúlyozzák, egy-egy diadal után az ifjú sportolók elsők között köszönik meg a sportpszichológusuk vagy a mentáltrénerük munkáját. 

Az élsportban elengedhetetlen a sikerhez, hogy valaki fejben is felkészült legyen.

Ezt a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron is kiemelte, amikor a legutóbbi ötkarikás játékokon aratott győzelme után úgy fogalmazott, hogy: „Én is egy projekt voltam Tokióban”, és hogy: „Nem én csináltam, hanem mi csináltuk.” A klasszis arra hívta fel a figyelmet, hogy a modern sportban a sportoló sikeressége nagyban függ a felkészítő stábjától, melyben a mentáltrénernek is kiemelt helye van.  

Két elismert sport mentáltréner, Ács Imre és Kenyeres András az utánpótláskorú sportolók ilyen irányú, helyes felkészítése céljából hozott létre Magyarországon egyedülálló, online sport mentáltréning akadémiát. Az SM Arzenál a két szakember tízéves tapasztalata alapján megalkotott projekt, amely azokat a fiatalokat szólítja meg, akiknek nincs önálló mentáltrénerük, de szeretnének tenni azért, hogy fejlődésük minden területen folyamatos legyen.  

„Olyan projektet szerettünk volna létrehozni, amely nagyszámú utánpótláskorú sportolóhoz eljuthat, megfizethető árú és hatékonyan működik, segíti a sportolókat – mondja Ács Imre. – Az utánpótláskorúaknál elsősorban

fejlesztő munkát végzünk, aminek a célja az önismereti és mentális alapok kiépítése, hogy hatékony eszközökkel rendelkezzenek, amikor a különféle kihívásokkal találkoznak.

Általános tapasztalat, hogy ezt a tudást az edzésen, az iskolákban vagy épp a szülőktől sem feltétlenül kapják meg kellő mértékben a sportolók. Az elmúlt tíz évben edzőkkel, sportolókkal és sportszülőkkel is dolgoztunk, az SM Arzenál az ezekből szerzett tapasztalatok esszenciája, amely modulokban, tematikus oktatóanyagként, animált videókba rendezve jelenik meg, és amelyben a sportoló lépésről lépesre, a saját tempójában haladhat.” 

Kenyeres András (balra) és Ács Imre az elmúlt tíz év tapasztalatait ötvözi az SM Arzenálban Forrás: SM Arzenál

A hat modulból hat héten át tanulhatnak a javallottan 13 évesnél idősebb sportolók, az egységek pedig olyan fontos területeket érintenek, mint

a célok és a tervezés, a fókuszálás és a figyelemkontroll, az önbizalom és a magabiztosság, a képzelet és a szavak ereje, a stressz kezelése, valamint a kommunikáció. 

„A sportpályafutásuk során is rengeteg kihívással találják magukat szemben a fiatalok; a bukkanókkal való találkozás elkerülhetetlen. Lehet ez edző- vagy egyesületváltás, beilleszkedési probléma, sérülés, stressz, céltalanság és/vagy motiválatlanság. Fontos, hogy a sportoló megtanulja ezeket felismerni, feldolgozni és helyén kezelni. Ha egy ilyen online képzést az utánpótláskorú sportoló elvégez, sokkal nagyobb rálátása lesz azokra a folyamatokra, amelyek a versenyzőben, így benne is lezajlanak.

Azt szeretnénk elérni, hogy a sportoló élvezze az edzést, a versenyt, magabiztos legyen, és tudja, lássa maga előtt az útját.

A videókban sikeres edzők és klasszisok is elmondják a saját tapasztalataikat, így a fiatalok mások mellett Märcz Tamás, Karakas Hedvig vagy a válogatott labdarúgó, Nagy Ádám példáin keresztül is tanulhatnak.” 

A képzés során a szakemberek több mentális kihíváson kísérik végig a résztvevőket, akik a mérések alapján olyan főbb területeken is várhatják az előrelépést, mint a reziliencia, az önbizalom és az énhatékonyság. 

(Kiemelt kép forrása: SM Arzenál)