UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2022-12-27 14:38

Japánból hazatérve műtét várt Sáfrány Péterre

A Miskolci VSC junior-világbajnok cselgáncsozója, Sáfrány Péter (20) a sportág őshazájában, Japán járt edzőtáborban, ám az élményekben gazdag két és fél hetes túrájáról sérülten tért haza, emiatt végül meg is kellett műteni.

„Először jártam Japánban, és nagyon tetszett az ország – mondta a 90 kilósok között junior vb-aranyérmes dzsúdós, Sáfrány Péter a boon.hu-nak, majd így folytatta: – Remek partnerekkel, technikailag kiváló társakkal dolgoztam a sportág őshazájában, közben rendkívül szorgalmas és tisztelettudó emberekkel találkoztam. Japánt nem lehet Európával és főleg Magyarországgal összehasonlítani, ott minden más, mint a kontinensünkön, illetve nálunk. Összességében pompásan éreztem magam, de sajnos kisebb sérülést szenvedtem. Az egyik edzésen a jobb lábamból leszakadt egy porcdarab, amely beakadt a térdkalácsomba, így meg kellett műteni – a beavatkozást már Budapesten végezték el. Még sohasem operáltak, ez az első műtétem, és az orvosok azzal biztattak, hogy nem komoly a gondom, a sebészeknek csupán rutinmunka volt. Nem keseredtem el, úgy voltam vele, hogy ha műteni kell, hát csinálják meg, legyek túl rajta minél előbb.”

Sáfrány Péter a műtét után egy héttel – a tervek szerint – már kerékpározhat, teljes kihagyása sem lesz több három hétnél.

„A céljaim így nem változnak – folytatta a 20 éves, miskolci kiválóság. – Ott akarok lenni a 2024-es, párizsi olimpiai játékokon. A francia fővárosba vezető út persze rögös lesz, a kvalifikációs sorozat ugyanis hosszú és akadályokkal nehezítettnek ígérkezik.”

(Kiemelt kép forrása: IJF)