UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2022-12-29 14:15

Messze túlteljesítette Rendessy Eszter az előzetes célokat 2022-ben

Az UTE 20 éves kajakosa, Rendessy Eszter a hazai szövetség honlapjának értékelte a kiváló eredményekkel teletűzdelt évet.

Az újpesti Rendessy Eszter karrierje eddigi legnagyobb eredményeit érte el 2022-ben, így érthető módon örömmel nyilatkozott a Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapjának az esztendővel kapcsolatban, amely során egyesben a felnőtt világbajnokságon debütánsként döntőzött, az Európa-bajnokságon pedig második lett, míg a kontinensviadalon megszerezte az első felnőtt nemzetközi aranyérmét is párosban.

„Ha valaki tavasszal azt mondta volna nekem, hogy akár fele ilyen jó évem lesz, biztos kinevetem 

– mondja a 20 éves versenyző, akit a hazai szövetség 2022 legjobb női kajakosának választotta. – Nagyon örültem az elismerésnek, olyan ez nekem, mint egy álom. Tényleg nem gondoltam, hogy ilyen szezonom lesz, én csak magamhoz képest akartam fejlődni, illetve Kőhalmi Emesével a párosra is nagy hangsúlyt fektettünk. Konkrét céljaim nem voltak, fejlődni akartam.”

A fiatal a folytatást is szerényen, ám annál motiváltabban várja.

„Jövőre is magamhoz képest szeretnék javulni leginkább. A többiek fejlődését amúgy sem tudom befolyásolni, ezért magamra figyelek, teszem a dolgom, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. A rajtomon és a technikámon is van még mit csiszolnom. Természetesen az ötszáz egyesen lesz a legnagyobb fókusz, illetve szeretnék ismét párosban indulni Emesével.”

(A kiemelt képen: Rendessy Eszter / Forrás: MKKSZ)