UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2023-01-18 20:45

Udvardy Luca kiugró sikerei mellett is stabil lábakon áll a leányutánpótlás

Udvardy Lucával az élen leány teniszezőink szép sikereket értek el az elmúlt évben, és jó esély van rá, hogy idén is hasonlóan folytatják. Gulyás Istvánnal, a női szakág utánpótlásért felelős szövetségi edzőjével beszélgettünk a fiatalok helyzetéről.

Az év végi rövid szünet már javában zajlik a nagyüzem, és egymást követik a rangos nemzetközi tornák a korosztályos teniszezők számára. (Néhány nap múlva elrajtol az Australian Open juniortornája is Melbourne-ben.) Gulyás Istvánt, a szövetség leányutánpótlásért felelős edzőjét arra kértük, értékelje a 2022-es évet szakági szempontból, részben előretekintve már az idei esztendőre is.

Mindenképpen Udvardy Luca sikere kívánkozik az élre, hiszen a tavalyi év leginkább az ő wimbledoni döntőjéről marad majd emlékezetes. Ráadásul történelmi eredményről beszélünk, mivel egyesben a junior lányok között magyar játékos első alkalommal játszhatott döntőt Wimbledonban. Komoly meglepetést okozott a menetelésével, nagyon jó játékosokat vert meg a fináléig vezető úton

– mondta Gulyás az Utánpótlássportnak. – Emellett az U18-as csapat Európa-bajnokságon elért nyolcadik helyünket emelném még ki. A korábban említett Udvardy Luca, Dankó Vanesa és Kántor Anna összeállítású csapatnak a selejtezőből sikerült kiharcolnia a nyolcas döntőbe jutást, ám a sűrű nyári programja közepette az első számú játékosunk, Udvardy Luca kisebb sérülést szenvedett, így a nyolcas döntőben már nem játszhatott. Vele a csapatban előrébb is végezhettünk volna a nyolcadik helynél.”

Ugyanakkor a fiatalabbak között is akadt minek örülni.

Az U16-os korosztályban Farkaslaki-Hints Flóra ott lehetett a Mastersen Monte-Carlóban, a korosztály nyolc legjobb európai játékosa között, ami ugyancsak dicséretes.

Emellett tavaly további két értékes negyeddöntős eredményt is jegyeztünk még: Nemcsek Gréta és Benke-Giosanu Izabella párosa a csehországi U14-es Eb-n jutott el a legjobb nyolcig, míg a besztercebányai EYOF-on Bak-Szabó Norina és Nagy Botond révén vegyes párosban szerepeltünk a negyeddöntőben.”

Gulyás István (jobb szélen) szerint jó úton jár a leányutánpótlás Forrás: MTSZ

A szakvezető szerint a felnőttek mellett jelenleg az utánpótlást illetően is jól áll a magyar női tenisz.

Szerencsére szépen jönnek fel, és folyamatosan fejlődnek a fiatalok. A korábbi Gálfi Dalma, Udvardy Panna, Bondár Anna fémjelezte korosztályok után szerencsére továbbra is akadnak nagy ígéretek, szinte valamennyi korcsoportban.

Nyilvánvalóan, most közülük Udvardy Luca a húzónév, aki már felnőttszinten is kipróbálta magát, de például a tizennyolc éves Bartha Panna – aki az év végén öregedett ki a juniorok közül – éppen néhány napja nyerte meg első felnőtt ITF-tornáját. A tizenhat éves Molnár Kitti ugyancsak jól teljesít a juniorok között, szépen lépdel felfelé a korosztályos világranglistán. Az elmúlt időszakban Dankó Vanesa a sérülései miatt kicsit visszacsúszott a rangsorban, de ő rá is mindenképpen érdemes odafigyelni. Míg az U16-os korosztályból Bíró Melindát jegyzik a legmagasabban, aki kihagyva a Tennis Europe U16-os versenyeit, jelentős szintet lépett, és tizenötévesen már az alacsonyabb kategóriás ITF-viadalokon indult, és összességében jól helytállt azokon.”

Gulyás szerint kifejezetten örömteli, hogy a még ifjabbak mezőnyében nem csak egy-két kiemelt tehetségről lehet beszélni.

Az U14-esek mezőnyében pedig Nemcsek Gréta, Kardos Lora, Kálmán Luca, Bevíz Lujza, Mihálka Anna ötös fogatot említeném,

amelynek tagjai egytől egyig remekül dolgoznak, és ha így folytatják, a már említett 1997-98-as generációhoz hasonlóan hosszú távon is sokra lehetnek hivatottak. Ehhez igyekszünk nekik minden szakmai támogatást megadni, az edzésmunka mellett a versenyeztetésben is. Tavaly a fiúkkal együtt összesen huszonnégy külföldi versenyre utaztattuk el a junior játékosainkat, és az itthon rendezett nemzetközi versenyeken is megkapták a lehetőséget a bizonyításra, ennek a pozitív hatásai pedig már látszódnak is, hiszen jelenleg huszonegy játékosunknak van ITF-pontja.”

(Kiemelt képen (balról): Dankó Vanesa, Udvardy Luca, Kántor Anna és Fekete Rudolf edző, a tavalyi U18-as csapat Eb-n szereplő leányválogatott tagjai / Forrás: MTSZ)