UtánpótlásSport
2023. február 2.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2023-01-19 15:59

Még mindig vannak kérdőjelek a fiatalok versenynaptárában

Már el is telt január első fele, ám az utánpótláskorú ökölvívók versenynaptárába még a korosztályos kiemelt nemzetközi versenyek időpontjai kérdőjellel vannak beírva.

A sikeres 2022 után idén is komoly feladatok várnak a magyar utánpótláskorú ökölvívókra. A fiatalok kontinensviadalokon és világbajnokságon is bizonyíthatnak majd, ám ezen események közül többnek is kérdéses még, hogy mikor rendezik meg. 

Tavaly az ifjúsági versenyzők ideje jött el, hogy világbajnokságon méressék meg magukat, az esemény pedig szép emlékként él bennünk, hiszen a 17 esztendős Gémes Levente meg sem állt a döntőig, végül a második helyen végzett a 71 kilósok kategóriájában.

Idén a juniorok léphetnek nagyszínpadra, a vb-jüket jelen állás szerint Mexikó rendezi majd az esztendő második felében;

pontos dátum még nincs, ám nagy valószínűséggel novemberben veszik Dél-Amerika felé az irányt a legjobbak. Előtte a korosztály európai képviselői júliusban a romániai Eb keretén belül csaphatnak majd össze.

Az ifik és a serdülők legfőbb 2023-as versenye az Európa-bajnokság lesz: az idősebbek kontinensviadalának Örményország ad majd otthont áprilisban, míg a 13-14 évesek Szlovéniában gyűlnek össze augusztusban. Az U22-esek már a felnőttmezőnyben is bizonyíthatnak, a korosztálynak ettől függetlenül szintén rendeznek Eb-t: a Hámori Luca által fémjelezett garnitúra ősszel Azerbajdzsánban lép majd fel.

(A kiemelt kép illusztráció, forrás: MÖSZ)