UtánpótlásSport
2024. június 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2023-02-11 09:11

Jámbor Cecília megragadta a lehetőséget az Extraligában

A Vasas Óbuda 16 éves röplabdázója, Jámbor Cecília az elmúlt évadban még csak beugróként kapott szerepet a „nagyok” között, mostanra viszont teljes jogú kerettagként számítanak rá a piros-kékek bajnoki címvédő felnőttcsapatában, a fiatal szélső ütő pedig igyekszik is élni az adódó lehetőséggel.

Tavaly tavasszal mondhatni, bedobták a mélyvízbe Jámbor Cecíliát, aki akkor mindössze 15 esztendősen – a betegségek és sérülések miatt – debütálhatott a Vasas Óbuda felnőtt röplabdacsapatában. Előbb nemzetközi porondon, a MEVZA-ligában, majd az Extraligában is bemutatkozhatott Jannisz Atanaszopulosz együttesében. Majd az itt, illetve a korosztályos bajnokságokban mutatott teljesítményével olyannyira meggyőzte a klubvezetést, hogy a múlt nyártól már nem csak beugróként számítanak rá.

„A tavaszi debütálás után lelültünk beszélgetni Sarlós Marcival, a csapat ügyvezetőjével, és akkor felvázolták a terveket, vagyis hogy ebben az évadban már teljes jogú kerettagként a felnőttekkel készülhetek.

Elsőre meglepődtem, ugyanakkor nagyon megörültem, de azzal rögtön tisztában voltam, hogy ez kihagyhatatlan lehetőség.

Nyilván, ez összességében nagy váltás volt számomra az utánpótlás után, ez pedig egyébként sok áldozattal is jár, így például iskolát is kellett váltanom emiatt, de mostanra határozottan azt tudom mondani: abszolút megérte” – nyilatkozta Jámbor az Utánpótlássportnak.

Jámbor Cecília (16) élvezi, hogy az Extraligában is egyre nagyobb szerephez juthat Forrás: Vasas Óbuda

Az előző évadban magyar bajnok, kupagyőztes és MEVZA-liga-aranyérmes Vasas Óbuda korosztályos válogatott szélső ütője

kilenc mérkőzésen 11 szettben lépett pályára, és hét pontot jegyzett az Extraligában, valamint a Bajnokok Ligájában is túl van már a debütáláson.

Eközben a piros-kékek – Kőnig Gábor vezette – fiókcsapatában, az NB I-ben is rendszeresen szóhoz jut, ott viszont vezérszerepet szánnak neki, amellyel remekül él: pontszerzésben a kilencedik (4,7 pont/szett), nyitásfogadásban a harmadik (61 százalék) legjobb a felnőttmásodvonal teljes mezőnyében.

Nagyon élvezem az első teljes szezonomat felnőttként. Bár az elején akadtak nehéz pillanatok, egy-egy alkalommal meg is fordult a fejemben, hogy ez a szint lehet mégiscsak mélyvíz nekem.

Ám a csapattársak és az edzők rengeteget segítettek, és sikerült hamar túllendülni ezen az időszakon. Mostanra pedig az extraligás meccseken is egyre gyakrabban szóhoz juthatok, ami ugyancsak pozitív megerősítés jelent. Sokat tanulok ezekből a meccsekből, és érzem is magamon a fejlődést. Ha ki kell emelnem valamit, akkor főleg a nyitásban, illetve a nyitásfogadásban javultam a legtöbbet.”

Jámbor az elmúlt években két korosztályos Európa-bajnokságon (2021-ben, a részben hazai rendezésű U16-os kontinenstornán hetedik, míg 2022-ben, a csehországi U17-es Eb-n 10. lett a válogatottal) is részt vehetetett, ugyanakkor idén nyáron ennél is nagyobb feladat várhat rá, mivel Magyarország – Horvátországgal közösen – U19-es világbajnokságot rendez.

Hatalmas megdöbbenéssel fogadtam a hírt, elsőre el se hittem igazából

 – emlékezett vissza. – Majd ezután belegondoltam, hogy mekkora lehetőség előtt állunk, és abban a pillanatban ez szinte felfoghatatlannak tűnt. Az elmúlt két Európa-bajnokság után már azt hittem, az ott szerzett élményéket nem lehet fokozni... Alig várom már, hogy ott legyünk, és a világ legjobb csapataival játszhassunk."

(Kiemelt kép forrása: Vasas Óbuda)