UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2023-02-20 18:15

Remekeltek a Honvéd fiataljai a szegedi ifjúsági országos bajnokságon

Tíz éremmel, közte két arannyal a Budapesti Honvéd szakosztálya zárt az éremtáblázat élén az ifjúsági cselgáncsozók Szegeden rendezett országos bajnokságán. Szabó Tibor, a fővárosi piros-fehérek edzője értékelte tanítványai szereplését.

Tizennyolc súlycsoportban osztottak érmeket szombaton az ifjúsági korosztályban a cselgáncsozók idei első országos bajnokságán. A Szatymazi SE szervezésében megtartott ob-n összesen 69 klub 290 versenyzője lépett tatamira, végül 31 egyesület sportolója térhetett haza éremmel.

A Budapesti Honvéd SE fiataljai (két arany, két ezüst, hat bronz) szerepeltek a legeredményesebben, ezzel pedig az éremtáblázat első helyén végeztek, megelőzve a második Dunaharaszti MTK (kettő, egy és nulla) és a harmadik DVTK (kettő, nulla, kettő) csapatát.

A Honvéd versenyzői közül Feke Ádám (55 kg) és Kiss Viktória (44 kg) szerzett korosztályos magyar bajnoki címet.

„A csapatversenyben elért első hely ellenére összességében felemás a mérleg a mi szempontunkból – kezdte értékelését Szabó Tibor, a Budapesti Honvéd edzői stábjának tagja. – Az edzőkollégáimmal, Neu Gáborral és Gera Csabával átbeszélve a történteket, mindannyian vegyes érzésekkel zártuk az ob-t, ugyanis több aranyérem is benne maradt a csapatunkban.

Természetesen, örülünk a tíz éremnek, illetve azon belül a két aranynak, ám az előzetes erőviszonyok alapján további kettő, de akár három elsőség is elérhető lett volna, szóval nem vagyunk maradéktalan elégedettek.

Ugyanakkor nincs okunk csüggedni, hiszen bőven akad még bizonyítási lehetőség idén. A nemzetközi versenyszezon néhány hét múlva, március elején veszi kezdetét, amikor is elrajtol a korosztályos Európa-kupa-sorozat, amelynek az első állomása Zágrábban lesz.”

IFJÚSÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SZEGED
FIÚK:
42 KG (14 induló)

1. Szabó Milán (Dunaharaszti MTK)
2. Beke Csongor (Gemenc Judo Klub)
3. Fülöp György (Gemenc Judo Klub)
3. Czinege Dávid (Egri VSI)
5. Urbánfy István (Ledényi JI)
5. Damm Olivér (Vasas Judo)
7. Belányi Bálint (DVTK)
7. Riedl Ákos (Diósd)
46 KG (9 induló)
1. Ponevács Zoltán (DVTK)
2. Pocsári Alex (UTE)
3. Pánczél Csanád (MTK Budapest)
3. Bandzi Levente (Budafoki KSE)
5. Tóth Zakariás (Vasas Judo)
5. Kis Botond (Ledényi JI)
7. Sárossy Barnabás (Vadhajtás JSE)
7. Sárossy Bence (Vadhajtás JSE)
50 KG (13 induló)
1. Galó Bence (UTE)
2. Bóna Zalán (Dunaharaszti MTK)
3. Schrődl Kornél (Budapesti Honvéd SE)
3. Stefanek Hunor (UTE)
5. Mildner Nimród (Budapesti Honvéd SE)
5. Csapó Jakabos Keve (Pécsi VSK)
7. Pinke Bence (UTE)
7. Koronczay Kornél (Budapesti Honvéd SE)
55 KG (14 induló)
1. Feke Ádám (Budapesti Honvéd SE)
2. Szégner Dániel (UTE)
3. Gál Kristóf (Ledényi JI)
3. Pergel Tamás (Pécsi VSK)
5. Molnár Zétény (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola)
5. Varga Szabolcs (Hód Judo)
7. Tóth Tamás (Mogyi-Bajai JC)
7. Falusi Péter (Kecskeméti JC)
60 KG (29 induló)
1. Maróti Patrik (Ledényi JI)
2. Kollár Sebestyén (Budapesti Honvéd SE)
3. Fedora Ferenc (DSI Debrecen)
3. Raffay Barnabás (Ledényi JI)
5. Kis Levente (Ledényi JI)
5. Adorjáni András (Budapesti Honvéd SE)
7. Lajdi Csaba (Mogyi-Bajai JC)
7. Tölgyfa János (Diósd)
66 KG (39 induló)
1. Gécs Kristóf (MTK Budapest)
2. Nagy Kornél (Budapesti Honvéd SE)
3. Kosztor Nemes Marcell (Pécsi VSK)
3. Raffay Levente (Ledényi JI)
5. Csaben Márton (Ledényi JI)
5. Takó Valentin (Kör SE)
7. Mercea David (Zajtai Vitézek SE)
7. Horváth Nándor (Diósd)
73 KG (28 induló)
1. Selyben Zsigmond (Szegedi Judo SE)
2. Bertalan Balázs (MTK Budapest)
3. Pintér Bulcsú (Budapesti Honvéd SE)
3. Kriuchkov Szerhijovics Valent (DSI Debrecen)
5. Tölgyesi Bende (Nippon Sport JC)
5. Kovács Bálint (UTE)
7. Lénárt Levente (Nippon Sport JC)
7. Vaska Botond (Nagykanizsai JK)
81. KG (18 induló)
1. Sárosdi Ákos (Gemenc Judo Klub)
2. Nagyvári Zsolt (Miskolci VSC)
3. Vadócz Bence (Ledényi JI)
3. Molnár Gergő (Moha SC)
5. Lovászi Bendegúz (Kecskeméti JC)
5. Ocsák Nimród (Hód Judo)
7. Salamon Barnabás (Ledényi JI)
7. Petróczki Dávid (Győri AC)
90 KG (11 induló)
1. Hoffer Norbert (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola)
2. Varga Zsadány (Budafoki KSE)
3. Ocsák Soma (Hód Judo)
3. Huszta Levente (Szegedi Judo SE)
5. Túri Alex (Szatymaz)
5. Varju Vilmos (Nippon Sport JC)
7. Bak Balázs (DVTK)
7. Tamtom Péter (Vadhajtás JSE)
+90 KG (11 induló)
1. Tóth Máté (Miskolci VSC)
2. Szekeres Ábel (Harsányi Utánpótlás SE)
3. Bozó Bence (Gyulai Judo SE)
3. Dzapku Ármin (Mogyi-Bajai JC)
5. Petrovszki Márk (Békés Megyei Kano JSE)
5. Kara Bence (Békés Megyei Kano JSE)
7. Csermák Dániel (DVTK)
7. Kóródi Zsombor (Sopron)
LÁNYOK:
40 KG (11 induló)

1. Timoc Alexia (Budafoki KSE)
2. Pápai Stella (Tatai AC)
3. Schrődl Emma (Budapesti Honvéd SE)
3. Takács Nóra (Zalaegerszegi JSE)
5. Volner Panna (Zalaegerszegi JSE)
5. Dudás Regina (Diósd)
7. Sirkó Dalma (Görbeország DSE)
7. Keresztes Jázmin (Rákosmenti SE)
44 KG (10 induló)
1. Kiss Viktória (Budapesti Honvéd SE)
2. Kertai Kíra (FTDJC Ajka)
3. Cserpák Fruzsina (DVTK)
3. Práth Írisz (Budapesti Honvéd SE)
5. Fedora Emma Főnix Judo Club)
5. Berlinger Zsuzsa (Gemenc Judo Klub)
7. Nagy Sarolta (Görbeország DSE)
7. Makkai Szonja (Kecskeméti JC)
48 KG (10 induló)
1. Jüttner Janka (Diósd)
2. Moharos Zsófia (Tatabányai SC)
3. Pánovics Vivien (UTE)
3. Szabó Réka (Budapesti Honvéd SE)
5. Raus Kíra (DSI Debrecen)
5. Simon Janka (Bushido JC)
7. Kalmár Léna (Pécsi VSK)
7. Kovács Réka (Borsodi Judo SE)
52 KG (14 induló)
1. Vég Luca (Ceglédi VSE)
2. Takács Emese (Vadhajtás JSE)
3. Máj Veronika (Pécsi VSK)
3. Süveges Fanni (DSI Debrecen)
5. Takács Sára (Pécsi VSK)
5. Áncsák Kitti (Oroszlány)
7. Varga Panna (Tori JC)
7. Ercsényi Hanna (Mórahalom)
57 KG (18 induló)
1. Hoó Fédra (DVTK)
2. Drabik Zsófia (Moha SC)
3. Váradi Noémi (Budapesti Honvéd SE)
3. Bazsányi Dorka (DVTK)
5. Szabó Karolina (Békés Megyei Kano JSE)
5. Mráz Dóra (Benta Judo)
7. Jankó Zsófi (Mogyi-Bajai JC)
7. Tankó Panna (Miskolci JC)
63 KG (18 induló)
1. Krüpl Georgina (Ippon Judo Tatabánya)
2. Sárközi Zsuzsa (Miskolci VSC)
3. Botzheim Bodza (Ledényi JI)
3. Eichmüller Boglárka (Ceglédi VSE)
5. Bakó Bettina (Ceglédi VSE)
5. Pánovics Hanga Boróka (Rákosvidéke Hajtós DSE)
7. Mihalik Villő (Kispesti AC)
7. Makádi Liliána (Rákosvidéke Hajtós DSE)
70 KG (12 induló)
1. Vén Panna (Dunaharaszti MTK)
2. Kőhegyi Fanni (Szatymaz)
3. Kertai Réka (FTDJC Ajka)
3. Gyulaházi Aida (Miskolci VSC)
5. Nádor Adél (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola)
5. Bagó Boglárka (Kecskeméti JC)
7. Kormos Őr Tünde (Benta Judo)
7. Szekeres Katalin (Kör SE)
+70 KG (11 induló)
1. Csiszár Csenge (Mórahalom)
2. Ódor Veronika (Budaörsi SC)
3. Mondok Viktória (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola)
3. Huszár Regina (KSI SE)
5. Friedrich Nikolett (Bushido JC)
5. Szedres Eszter (Mogyi-Bajai JC)
7. Kunszabó Afrodité (Szentesi Pollák DSE)
7. Csontos Viktória (Kecskeméti JC)

(Kiemelt képen: a Budapesti Honvéd színeiben versenyző Feke Ádám a dobogó tetején az 55 kilósok között az ifjúsági ob-n / Fotó: Bor Veronika)