UtánpótlásSport
2024. október 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2023-03-13 16:14

Bő félszázan indultak a súlyemelők Savaria Kupa-Tóth Géza Emlékversenyén

Nagyon hosszú ideje lelkiismeretes házigazdája Szombathely a súlyemelők Savaria Kupájának, amely egyike az újesztendőt indító kiemelt versenyeknek, amelyen országos csúcsok sora született.

Tizenkettedik alkalommal adott otthont a vasi főváros a múlt hét végén a súlyemelők Savaria Kupa-Tóth Géza Emlékversenyének, amelyen a hazai eminensek közül bő félszázan indultak a különböző korosztályokban. Honlapunk jellegéből fakadóan mi az utánpótlásra figyeltünk, és nagyon is megérte kíváncsiskodnunk, mivel a sydneyi olimpián ezüstérmes Márkus Erzsébet szakosztályvezető fémjelezte műhely, a Haladás VSE ezúttal is gondos rendezésében nemcsak izgalmas, de országos csúcsok sorát is hozó vetélkedésnek válhattunk hírvivőjévé.

A magát megyei bajnokságból Savaria Kupává kinövő esemény hamisítatlan patinája mellett azért is lehetett és maradt mindmáig vonzó a honi erős emberek számára, mert – a sportágban majdhogynem unikumnak számító módon – pénzdíjas esemény, amelyen az idén nyolcszázezer forintot osztottak szét a legjobbak között.

A történések legfőbb terepén, a Haladás Sportkomplexum súlyemelőtermében az utánpótlás kiválóságai közül hamar magára irányította a közfigyelmet Zolnai Lénárd. Az Oroszlányi VSK 15 éves kiemelkedő tehetsége az ifjúságiak 61 kilogrammos súlycsoportjában elébb azzal váltott ki kisebb megrökönyödést, hogy három szakításgyakorlatából csupán egy volt sikeres.  A 83 kiló másodjára szerencsére a feje felett maradt, így folytathatta a versenyt, s hogy talentuma nem veszett el, azt két príma lökéskísérlettel igazolta.

Már kezdőfogása a 116 kilón jobb volt, mint a 2019. január elsejétől élt alapcsúcs, majd már saját országos rekordját javította még tovább, a 119 kilogrammot is sikerrel leküzdve.

Példáját részben követte a honi utánpótlás egy másik kiválósága, a 19 éves békési Fekécs Szilárd, aki alaposan ráijesztett híveire, mert Zolnainál is rosszabbul teljesített az első fogásnemben. Olyannyira, hogy tőle egészen szokatlan módon, mindhárom szakítását elrontotta kezdősúlyán,138 kilón, így összetett eredmény nélkül maradt. A nyitó fogásnemi kudarc felbőszíthette, de meg is acélozta erejét, mert lökésben harmadikra a 172 kilogrammal is elbánt, ezzel pedig

a tavaly novemberi felnőtt országos bajnokságon produkált 171 kilós juniorcsúcsát 172 kilogrammra módosította a 81 kg-os kategóriában.

Hibázgatott a junior fiúk 73 kilós súlycsoportjában Újvári Lajos is, de nem végzetesen: a Testvériség Újpalota SE áprilisban 19 esztendős kitűnősége egy-egy fogását rontotta el, ám mivel

a 122 kilós szakítása után lökésben megbirkózott a 151 kilogrammal, nemcsak a fogásnemben, hanem 273 kilóval összetettben is magyar korosztályos csúcsot ért el. Utóbbi produktuma ráadásul az abszolút sorrend élére is repítette,

az összetettet az adott súlycsoport világcsúcsához viszonyító Robi-pontok alapján ő lett a szombathelyi verseny honi legjobbja, minden korosztály képviselőit megelőzve.

Az erősebb nem ifjú sztárjainak bizonytalanságaival ellentétben a hölgyeknél jóval kiegyensúlyozottabb teljesítmény alapozta meg az országos rekordokat. A 15 éves békéscsabai Garamvölgyi Kasszandra a serdülők 55 kilós súlycsoportjában hat kifogástalan fogással rukkolt elő, és a 62 kg kiszakítását követően lökésben 77 kilogrammig jutott, egy kilóval túlszárnyalva az előző rekordert, a hírek szerint végleg visszavonult oroszlányi Ehrlich Pankát, akinek két csúcsa még érvényben maradt ebben a kategóriában, szakításban 64, összetettben pedig 140 kilóval.

Az 55 kg-os junior lányoknál csak kezdőgyakorlatával gyűlt meg a baja Kecskés Karinának, aki viszont utána ötször is úgy emelt, ahogyan kell.

A debreceni FISZEJ SE tehetsége 70 kilót szakított, majd 93-at lökött, utóbbival saját legjobbján javított egy kilót, összetettben pedig beállította 163 kg-mal tartott magyar korosztályos csúcsát. Az abszolút női sorrendben a 17 éves Kecskés három felnőtt mögött, de legjobb utánpótlás-versenyzőként a negyedik helyen zárt,

közvetlenül a szintén junior Szalai Lili és Garamvölgyi előtt.


(Kiemelt kép: Kecskés Karina összetettben beállította, lökésben megjavította saját korosztályos magyar rekordját. Forrás: mssz.hu)