UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Karate

2023-03-21 19:39

Teljes csapattal, benne fiatalokkal indul a magyar küldöttség az 58. Európa-bajnokságon

A Magyar Karate Szakszövetség októberben hatalmas feladatsornak ér a végére a sportág világbajnokságának budapesti megrendezésével, s már az e héten zajló spanyolországi Európa-bajnokságot is a hazai vb egyik fontos felkészülési állomásának tekinti.

Öt napon át, egészen vasárnap estig japán szavaktól lesz hangos Guadalajara, de a Palacio Multiusos bizonyosan, ahol a karatésok ez évi – sorszáma szerint 58. – Európa-bajnokságát rendezik meg csaknem félszáz ország, benne Magyarország legjobbjainak részvételével.

Köztük vannak utánpótlásunk kiválóságai is, akik ezúttal spanyol földön bizonyíthatnak,

s tulajdonképpen – mivel a kinti helytállásával alapozhatja meg ki-ki a maga szerencséjét – Guadalajarán keresztül vezethet el az útjuk Budapestre, a vb-részvételhez.

A spanyol házigazdák legalább fél ezer versenyzővel számolnak, akik között csaknem harmincan a piros-fehér-zöld színek képviseletében próbálnak szerencsét, s bár a derékhadat rutinos harcosok alkotják, a válogatottban helyet kaptak a fiatalabb évjáratok reprezentánsai is. Elsősorban a 19 éves Jakubovics Dalma, a 20 esztendős Ilankovic Aleksandra, s a 21 éves Baranyi Zsófia vághatja ki a rezet a felnőttek között is, minek utána ifjabb korosztályos karatésként küzdelemben valamennyien álltak már dobogón az utánpótlás világversenyein. Egyértelműen rájuk is gondolt a honi szövetség elnöke, dr. Mészáros János, amikor az elutazás előtt úgy fogalmazott, hogy

„nagyon erős, ütőképes a csapatunk”.   
Ilankovic Aleksandra is felverekedheti magát az Eb-dobogóra

Az említett hármas bármelyik tagja, de a javarészt általuk alkotott kumitecsapat is kellemes meglepetést szerezhet, s akár ők is lehetnek azok, akik valóra válthatják a szakvezetés reményeit, amelyeket Büchler Zsolt szövetségi kapitány ekként foglalt össze:

"Guadalajarában két éremmeccsel kalkulálunk, egy éremmel boldogok lennénk, minden más ráadás".

Bármilyen dobogós helyezés egyben különleges tisztelgés is lenne a magyar karate múltja előtt, merthogy a szigorú tiltástól a (meg)tűrésen át a támogatottságig eljutott, japán eredetű sportág történetének kereken ötvenedik évfordulóját ünnepli 2023-ban. Igazán hatásos küzdősportos ajándék lenne a sikeres Eb-szereplés. Ezt segítheti, hogy a kontinensviadalon valamennyi egyéni súlycsoportban indul magyar versenyző, továbbá férfi és női csapatban is küzdeni fognak a mieink, ahogyan mindkét nemnél katában, vagyis formagyakorlatban is, szólóban és csapatban egyaránt lesz kiért-kikért szurkolnunk e hét minden napján.


(Kiemlet kép forrása: karate.hu)