UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2023-04-09 18:20

András Csaba ezüstérmes a szarajevói U21-es Eb-n

András Csaba öt játszmában kikapott a lengyel Milosz Redzimski elleni döntőben, ezzel ezüstérmesként zárt a Szarajevóban rendezett U21-es asztalitenisz Európa-bajnokságon. A magyar fiú felemás érzésekkel nyilatkozott portálunknak az elveszített finálé után.

Miután a kora délutáni elődöntőben András Csaba 4:1-re verte a román Andrei Teodor Istratét, a fináléban a 16 éves, lengyel Milosz Redzimski várt rá az U21-es asztaliteniszezők boszniai Európa-bajnokságán. A tavaly bronzérmet szerző rivális kezdett jobban (3:8), viszont a 20 esztendős magyar fiúnak sikerült visszakapaszkodnia, a kiélezett végjátékból aztán a lengyel került ki jobban az első játszmában (10:12). A második szettben már sokkal inkább András akarata érvényesült, és 11:7-tel kiegyenlített. Ez után a harmadik felvonás elején az ellenfél hamar ellépett (1:5), a hátrányt pedig már nem sikerült behozni a játszma végéig (8:11). A negyedik viszonylag simán lett a lengyelé (4:11), aki ezzel már 3:1-re vezetett. Az ötödik a szett derekáig szorosan alakult (5:6), azonban Redzimski végül ezt is magabiztosan behúzta (6:11), megnyerte a döntőt.

Így a tavalyi, párosban szerzett aranya után

András Csaba ezúttal egyesben nyert ezüstéremmel fejezte be a korosztályos Eb-t,

és a mostani eredményével a magyar asztaliteniszsport legjobb eredményét érte el egyesben az U21-es kontinensviadalok történetében.

Nagyon nehéz most értékelni, közvetlenül a döntő után, mert nyilván, csalódott vagyok, szerettem volna aranyat nyerni

kezdte András Csaba az Utánpótlássportnak. –

Ugyanakkor nagyon büszke vagyok magamra, mivel ezzel már a negyedik érmemet szereztem az U21-es Eb-ken, és a legeredményesebb magyar játékosnak mondhatom magam, ráadásul egyesben én lettem az első érmes.

Végre megtört a rossz szériám, az elmúlt években egyesben többször is a legjobb négy közé jutásért kaptam ki a serdülő, az ifi vagy éppen az U21-es Eb-ken, rendre lecsúsztam a dobogóról, szóval emiatt most nagyon boldog vagyok: megtört a jég! Ráadásul rendkívül erős ellenfeleket sikerült megvernem a döntőig vezető úton: a negyeddöntőben legyőzött, lengyel Kubik például pozitív mérleggel áll a Bundesligában. Most még persze szomorú vagyok az elveszített finálé miatt, remek lett volna kétszeres Európa-bajnokként zárni az U21-es éveket, ám ezen a napon Redzimski jobbnak bizonyult. Kicsit fáradtnak is éreztem magam, túl sokat hibáztam, szóval nem voltam elég éles ezúttal. Összességében nincs szégyenkezni valóm, Redzimski kiváló formában játszik az elmúlt időszakban, néhány hete például a legendás Timo Boll ellen is nyert."

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZARAJEVÓ
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
András Csaba–Milosz Redzimski (lengyel) 1:4 (–12, 7, –8, –4, –6)

(Kiemelt kép forrása: ETTU)