UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-04-11 08:56

Csaknem ezerkétszász a fiatalok játékperce az NB I 26. fordulójában

A labdarúgó NB I 26. fordulójában összesen 1197 percet kaptak a 2002-es vagy annál fiatalabb játékosok; tíz klubban huszonegy ifjonc bizonyíthatott.

Az OTP Bank 26. fordulóját követően, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, mely 2002-es születésű vagy annál fiatalabb magyar futballisták kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ezúton jelentjük: huszonegy játékos felelt meg az említett kritériumnak, teljesítményüket az InStat Scout adatelemző segítségével vizsgáltuk.

Pénteken a Mezőkövesd és a Debrecen összecsapásán (0–1) a hazaiak kezdőként vetették be Kállai Kevint, a jobbhátvéd azonban nagy hibát vétett, róla kapott gólt csapata. Emellett 46 százalékban nyerte meg a párharcait, passzainak a kétharmada volt pontos, kilenc cseléből három jött be, öt szereléséből négy volt sikeres, hétszer szerezte meg és 13-szor adta el a labdát (háromszor a saját térfelén. A vendégeknél nem lépett pályára utánpótláskorú fiatal.

Szombaton a Puskás Akadémia és a Kecskemét bajnokiján (0–3) a vendégek bal oldali támadója,

Horváth Krisztofer volt az egyik főszereplő, hiszen két gólt szerzett, a Nemzeti Sporttól nyolcas osztályzatot kapott.

A Torinótól kölcsönvett játékos vállalkozókedvét nem érhette kritika, öt lövéssel próbálkozott, passzainak 71 százaléka volt pontos, két sikeres csele volt, párharcainak harminc százalékát nyerte meg. A kecskemétiek színeiben lépett pályára az FTC-től kölcsönvett Katona Bálint is, a becserélt támadónak egy jó csele volt, kapura nem lőtt, passzainak háromnegyede volt pontos, párharcait negyven százalékban nyerte meg. Bodor Zoltán a hajrában állt be. A Puskás Akadémiában Gruber Zsombor bal oldali támadóként kezdett, egy lövése volt, passzainak 88 százaléka volt pontos, párharcainak a 26 százalékát nyerte meg, valamint két jó csele volt. Csereként állt be Komáromi György, a bal oldali középpályásként bevetett fiatal a pályán töltött 36 perce alatt alig találkozott a labdával, három passzából egy volt pontos, hét párharcából kettőt nyert meg. A középpályásként becserélt Posztobányi Patrik passzainak 76 százaléka volt pontos, három párharcából kettőt nyert meg, két sikeres szerelése volt, a labdát kétszer vesztette el.

A Mol Fehérvár és az Újpest meccsén (0–0) a házigazda nem szerepeltetett utánpótláskorú magyar fiatalt. A vendégek jobb oldali szélsőként vetették be Varga Balázst, akinek két lövése volt, passzainak 83 százaléka volt pontos, párharcainak 41 százalékát nyerte meg, három cseléből kettő jött be, két sikeres szerelése mellett hétszer szerzett és hatszor vesztett labdát (abból egyszer a saját térfelén).

A Paks és a Ferencváros mérkőzésén (3–2) a hazaiak védekező középpályásként számoltak Vas Gáborral, akit a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Bognár György vezetőedző külön megdicsért. Passzainak 73 százaléka talált társat, párharcainak 41 százalékát nyerte meg, tíz labdaszerzése, egy szerelése és három labdavesztése volt (abból egy a saját térfelén). Az FTC-ben kezdett a Debrecentől kölcsönvett Baráth Péter, a középpályásnak egy lövése volt, passzainak 57 százaléka volt pontos, párharcainak 85 százalékát megnyerte, három szerelése, öt labdaszerzése és hét labdavesztése volt (abból három a saját térfelén). A szünetben pályára küldött Lisztes Krisztián középcsatárként futballozott, egy lövése volt, passzainak 83 százaléka volt pontos, párharcait 29 százalékban nyerte meg, illetve egy jó cselt húzott meg.

Vasárnap a Vasas és a Bp. Honvéd ütközetén (0–1) a hazaiak védelmének tengelyében kezdett Iyinbor Patrick, a Ferencvárostól kölcsönvett bekk passzainak 94 százaléka volt pontos, párharcainak 69 százalékát nyerte meg, három jó cselt húzott meg, három sikeres szerelése, tíz labdaszerzése, valamint egy saját térfélen eladott labdája volt. Szilágyi Szabolcs bal oldali középpályást játszott, egy lövése volt, passzainak 76 százaléka volt pontos, párharcainak 43 százalékát vette sikerrel, három jó csele mellett két szerelése, egy labdaszerzése, valamint nyolc labdavesztése volt (abból kettő a saját térfelén). A kispestiek kapuját Dúzs Gellért védte, kapott gól és különösebb védenivaló nélkül hozta le a meccset. Bemutatkozott az élvonalban Eördögh András, a 2002-es születésű fiatal jobb oldali szárnyvédőt játszott, passzainak 69 százaléka volt pontos, öt beadásából egy ment társhoz, párharcainak 44 százalékát nyerte meg, három jó csele mellett négy sikeres szerelése, hét labdaszerzése, illetve két labdavesztése volt. Cserekét állt be a középpályás Keresztes Noel, akinek egy lövése, egy pontos beadása, két sikeres csele, két labdaszerzése, illetve két labdavesztése volt, passzainak háromnegyede volt pontos, párharcait pedig 57 százalékban nyerte meg.

A Zalaegerszeg és a Kisvárda mérkőzésén (0–0) a hazaiak tízesként szerepeltették Szalay Szabolcsot, akinek egy lövése volt, 77 százalékban passzolt pontosan, párharcainak 14 százalékát nyerte meg, cselezésre nem vállalkozott. A védekező középpályásként becserélt Kovács Barnabásnak egy lövése volt, passzainak 73 százaléka volt pontos, párharcainak felét nyerte meg, két jó csele volt, kétszer szerzett labdát és háromszor vesztett (abból kétzser a saját térfelén). A meccs végén becserélt Németh Dániel és Klausz Milán nem tudott lendíteni együttese játékán. A kisvárdaiak kapuját Hindrich Ottó védte, a magyar útlevéllel rendelkező korosztályos román válogatott fiatalnak négy védése volt.

A 2002-ES VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI
AZ NB I 2022–2023-AS ÉVADÁNAK 26. FORDULÓJÁBAN:

Csapatonként

Bp. Honvéd: 95+84+25=204 perc
Vasas: 95+56=151 perc
Ferencváros: 77+52=129 perc
Puskás Akadémia: 67+36+26=129 perc
Zalaegerszeg: 54+39+19+14=126 perc
Kecskemét: 77+24+6=107 perc
Paks: 98 perc
Mezőkövesd: 94 perc
Kisvárda: 93 perc
Újpest: 66 perc

Játékosonként
Vas Gábor (Paks): 98 perc
Iyinbor Patrick (Vasas): 95 perc
Dúzs Gellért (Bp. Honvéd): 95 perc
Kállai Kevin (Mezőkövesd): 94 perc
Hindrich Ottó (Kisvárda): 93 perc
Eördögh András (Bp. Honvéd): 84 perc
Baráth Péter (Ferencváros): 77 perc
Horváth Krisztofer (Kecskemét): 77 perc
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia): 67 perc
Varga Balázs (Újpest): 66 perc
Szilágyi Szabolcs (Vasas): 56 perc
Szalay Szabolcs (Zalaegerszeg): 54 perc
Lisztes Krisztián (Ferencváros): 52 perc
Kovács Barnabás (Zalaegerszeg): 39 perc
Komáromi György (Puskás Akadémia): 36 perc
Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia): 26 perc
Keresztes Noel (Bp. Honvéd): 25 perc
Katona Bálint (Kecskemét): 24 perc
Németh Dániel (Zalaegerszeg): 19 perc
Klausz Milán (Zalaegerszeg): 14 perc
Bodor Zoltán (Kecskemét): 6 perc
ÖSSZESEN: 1197 perc

(Kiemelt képünkön: Kecskeméti gólöröm, középen Horváth Krisztoferrel Forrás: Nemzeti Sport/Török Attila)