UtánpótlásSport
2024. június 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2023-04-24 08:59

Fazekas Lizett az U13-asok és az U11-esek között is érmet nyert Spában

A Budapesti Erdért Sportegyesület 10 éves asztaliteniszezője, Fazekas Lizett az U13-asok mezőnyében bronz-, míg az U11-esek versenyében ezüstérmet szerzett Spában, a belga nemzetközi utánpótlás-bajnokságon.

A Metzben az U11-es korosztályban begyűjtött harmadik helye után Fazekas Lizett Spában is remekelt. A 10 esztendős, asztaliteniszező reménység az U13-asok és az U11-esek között is szettveszteség nélkül abszolválta a selejtezőcsoportját Belgiumban, és jutott fel a főtáblára. Ez után az idősebbek versenyében az osztrák Vanessa Tangot (3:0) és a francia Tania Moricet (3:1) is legyőzte, ezzel kiharcolta az elődöntőt. A fináléba kerülésért a svéd Siri Benjegarddal nem bírt (1:3), így bronzérmet szerzett a három évvel idősebbek mezőnyében.

A selejtező szereplés után az U11-esek főtábláján Lizettnek kiemeltként a negyeddöntőben nem kellett játszania, így már biztos volt az újabb dobogós helyezés. A legjobb négy között három szettben verte a szingapúri Tan Clarát, majd a döntőben hasonló arányban, de alulmaradt a francia Lisa Zhaóval szemben.

Ezzel Fazekas két éremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal fejezte be a spái nemzetközi utánpótlás-bajnokságot.

Az U15-ösök versenyében legjobb magyarként Dohoczki Nóra (Statisztika) a negyeddöntőig jutott, és csak a későbbi győztes, kínai Yijie Ding tudta megállítani. Az U17-es korosztályban Szosznyák Emma (Statisztika) a nyolcaddöntőben búcsúzott a dél-koreai Yeseo Choi ellen.

(Kiemelt képen: Fazekas Lizett Forrás: WTT/MOATSZ)