UtánpótlásSport
2024. május 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-04-24 20:45

Kiütéssel nyerte az ifi BL döntőjét az AZ Alkmaar

Nem adott esélyt a Hajduk Splitnek, 5–0-ra nyerte az UEFA Ifjúsági Liga döntőjét az AZ Alkmaar, amely első holland csapatként nyerte meg a sorozatot.

Hétfő este elérkezett a kilencedik alkalommal megrendezett UEFA Ifjúsági Liga, másnéven ifi BL 2022/23-as évadának utolsó mérkőzése: a genfi döntőben a holland AZ Alkmaar és a horvát Hajduk Split U19-es csapata találkozott, mindkét együttes első alkalommal jutott be a sorozat fináléjába. Előbbiben nem játszhatott a felnőttek között remeklő Kerkez Milos: a versenykiírás szerint 2004-es vagy annál fiatalabb labdarúgók léphetnek pályára az Ifjúsági Ligában, ebből két hónappal „csúszott ki” a fiatal balhátvéd.

A mérkőzés elejétől a holland együttes volt a kezdeményező fél, többször kerültek az első félidőben helyzetbe, amelynek végén büntetőből megszerezték a vezetést Addai révén. Ezt követően a horvátoknak is volt sanszuk a gólszerzésre, ám vagy ők hibáztak, vagy Owusu-Odoro védett bravúrral. A második félidő közepén aztán jött a spliti összeomlás: az AZ játékosai kilenc perc alatt három gólt rámoltak be, Poku kétszer volt eredményes, majd Meerdink is betalált; végül utóbbi tette fel az i-re a pontot, a 87. percben csapata ötödik gólját szerezte meg a döntőben. Magabiztosan nyerte meg az ifi BL-t a bajnoki ágról érkező AZ Alkmaar, amely első holland együttesként nyerte meg a sorozatot.

UEFA Ifjúsági Liga, döntő

AZ Alkmaar (holland)–Hajduk Split (horvát)
Genf, 9390 néző, V.: Delajod (francia)
AZ: Owusu-Oduro − Goes, Beukers, Mastoras (Van Aken, 84.) − Addai (Kerssens, 84.), Kwakman, Schouten, Smit (Kalisvaart, 88.), De Jong − Poku (Gerold, 84.), Daal (Meerdink, a szünetben)
HAJDUK SPLIT: Buljan − Dolonga (Nazor, 63.), Juric-Petrasilo, Vuskovic, Hrgovic − Kavelj, Capan (Arkovic, 68.) − Vrcic (Duic, 78.), Pukstas, Brajkovic (Reic, 78.) − Antunovic (Skoko, 62.)
Gólszerző: Addai (45. − 11-esből), Poku (70., 75.), Meerdink (79., 87.)