UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2023-04-30 09:01

Koleszár Mihály ötödik a budapesti vk-n

A juniorkorú Koleszár Mihály az ötödik helyen végzett az öttusázók budapesti felnőtt-világkupaversenyén.

Több magyar utánpótláskorú öttusázó is megmérette magát a budapesti felnőtt-világkupaverseny egyéni küzdelmeiben. 

Közülük az utolsó korosztályos évében járó Koleszár Mihály teljesített a legjobban, aki a szombati döntőben az ötödik helyen zárt. A 21 éves versenyző a csütörtöki körvívásban 23 győzelmet aratott és 12 ellenfelétől kapott ki, ezzel a második-negyedik helyről kezdhette meg a finálét. Lovaglásban egy verőhibával ment végig a pályán, a bónuszvívásban nem nyert asszót, úszásban pedig a hetedik legjobb idő volt az övé.

A junior-világbajnok fiatal a kombinált szám előtt a harmadik helyen állt, végül az 5x600 méteres távot a tizedik legjobbként teljesítette, így az ötödik helyen zárt.
Koleszár Mihály az előkelő ötödik helyen végzett Fotó: Buza Virág/MÖSZ

Mögötte második legjobb magyarként Bőhm Csaba a hatodik lett, a vk-t a dél-koreai Dzsun Vung Te nyerte. 

„Négy nagyon nehéz napon vagyok túl, fizikálisan és mentálisan is – összegzett az MTI-nek Koleszár. – A felnőttek között versenyezni nagy élmény volt. Örülök, hogy helyt tudtam állni. Van még mit fejlődni, de azért vannak előttem a nagy versenyzők, hogy tudjak kiktől tanulni.” 

A női döntőben Guzi Blanka arany-, Gulyás Michelle ezüstéremnek örülhetett. A legjobb magyar utánpótláskorú teljesítmény Bauer Blanka nevéhez fűződik, aki 17 esztendősen a dicséretes 15. helyen végzett.  

Bauer Blanka 17 évesen helytállt a női döntőben Forrás: Buza Virág/MÖSZ)

A vk-n több magyar fiatal is igyekezett kihozni magából a legtöbbet. A felnőtt magyar bajnok Gáll András a selejtezőből annak ellenére nem jutott tovább, hogy

a kombinált számban a hivatalos felnőttvilágcsúcsnál jobb idővel (9.51:30) ért célba.
Gáll András kiválóan lőtt és futott a selejtezőben, de nem jutott tovább Fotó: Buza Virág/ MÖSZ)

A 19 éves Gáll a selejtezőcsoportjában és az egész selejtezőben is a 10. legtöbb pontszámot gyűjtötte, ám az elődöntőbe egy új szabály szerint a magyarok közül hatan juthattak, és a kvalifikációban a csoportban elért helyezések számítottak, így Gáll kiszállni kényszerült. 

(Kiemelt képünkön: Koleszár Mihály az ötödik helyen ért célba a döntőben Fotó: Búza Virág/MÖSZ)