UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2023-05-10 20:22

Története első leánybajnoki címét nyerte a KSI

A férfi vízilabda-utánpótlásban hosszú évek óta példaértékű nevelőmunkát végző KSI szakosztálya egy ideje a lányokkal is kiemelten foglalkozik, és most először szerzett bajnoki címet a női vonalon.

A KSI szakosztálya férfi vonalon már számos kiváló pólóst adott a hazai vízilabdának, és néhány éve a lányokkal is kiemelten kezdett foglalkozni. A fővárosi nevelőegyesület 2019-ben indította el a női szakágát, amely egyre szebb eredményeket szállít a klubnak. 

„Nagyjából négy és fél év alatt oda jutottunk, hogy három edzővel hat bajnokságban indulunk, és több, mint ötven lány vízilabdázik nálunk. Csapataink már a tehetséggondozótól az ifjúsági korosztályig lefedik az utánpótlás-bajnokságokat” – mondta nemrégiben az Utanpotlassport.hu-nak Nádor Zsombor, aki az első edzők között kezdett munkába az egyesület kislányaival. 

A KSI vízilabda-szakosztályának szakmai vezetője, Horváth János elmondta, hogy a lányokkal a fiúk mintájára dolgoznak, és az egyesület célja nem a profi csapat építése, hanem a magyar női vízilabda minél jobb játékosokkal való kiszolgálása. A munka már abban megmutatkozott, hogy Kiss Patrícia és Lendvai Natasa révén korosztályos Eb-, valamint vb-győztes játékosokkal büszkélkedhet a klub. Az első országos bajnoki cím ideje pedig most jött el.

A KSI a 2009-2010-es születésűek bajnokságában szerzett aranyérmet.
Először lett bajnok a KSI egy leánybajnokságban Forrás: Zilahy Tibor

Bozi Áron csapata a múlt hét végén Egerben örülhetett az első helynek. 

„Az elejétől kezdve koncentráltan játszottak a lányok, aminek nagyon örültem, mert így lehetőséget adtak többször a mérkőzések alatt arra, hogy csak gyönyörködjek a játékukban, az egymásért való küzdésükben, abban ahogy egymást biztatják, örülnek a csapattársak góljainak. Igazán szép élménnyel gazdagodtunk mindnyájan” – idézi a trénert a klub honlapja a történelmi siker után. 

A 2009-2010-es leánybajnokság eredményei ITT érhetők el.
A bajnokcsapat névsora ITT érhető el.

(Kiemelt képen: a KSI-s lányok öröme Fotó: Zilahy Tibor)