UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2023-05-14 20:04

A Pénzügyőr és a Vasas az U13-as bajnok

A fiúk kecskeméti döntőjében a Pénzügyőr SE, a lányok mezőnyében pedig a házigazda Vasas SC röplabdacsapata szerezte meg az U13-as bajnoki címet. Mindkét szakágban a Kecskeméti Sportiskola zárt másodikként.

A szombati csoportmérkőzések, illetve a vasárnap délelőtti keresztjáték után Kecskeméti Sportiskola–MAFC-NLG és Szolnoki SPC–Pénzügyőr SE elődöntőket rendeztek az U13-as fiú röplabdázók kecskeméti országos döntőjében. Előbbiből a házigazda és egyben címvédő KESI került ki győztesként 2:0-ra, míg utóbbi összecsapást a fővárosiak nyerték 2:1-re, így délután Kecskemét–Pénzügyőr finálé következhetett. (A felek már a csoportkörben is összecsaptak, akkor három játszmában nyert a KESI). Az döntő fordulatos meccset hozott: a hazaiak nagyon simán 25:5-re hozták az első szettet, ez után viszont a Molnár István vezette Pénzügyőr előbb 25:12-vel egyenlített, majd 25:18-cal megszerezte az aranyérmet.

Ezzel a Pénzügyőr SE a klub történetének első bajnoki címét gyűjtötte be korosztályos szinten.

További sorrend: 3. Szolnoki SPC, 4. MAFC-NLG, 5. Szegedi RSE, 6. FINO Kaposvár ‚A'

Eközben a lányok Folyondár utcában rendezett hatos döntőjében a Vasas SC és a Kecskeméti Sportiskola harcolta ki a döntőbe jutást, miután előbbi 2:0-ra verte a Delta Röplabda SE-t, utóbbi pedig 2:1-re felülmúlta a Békéscsabát. A fiúk fináléjához hasonlóan erre a párosításra is már másodszor került sor a hét végén: a csoportkörben simán, 3:0-ra nyert a Vasas. A papírforma aztán a második felvonás alkalmával is érvényesült: a Bartha Kristóf irányította Vasas a 25:11-es nyitó játszmát követően a másodikat is hasonló magabiztosággal, 25:10-re húzta be, ezzel otthon tartva a bajnoki trófeát.

A mostani sikerrel a Vasas SC sorozatban a harmadik évben szerezte meg az aranyérmet az U13-as korosztályban.

További sorrend: 3. BRSE-Fehér, 4. Delta RSE, 5. Nyíregyháza, 6. UTE U13 Lila

(Kiemelt kép forrása: Pénzügyőr SE és Vasas Attila/Vasas SC)