UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-05-20 22:07

Vereséget szenvedett második Eb-csoportmérkőzésén az U17-es válogatott

Noha a magyar korosztályos válogatott háromgólos hátrányából lefaragott kettőt, a mérkőzés végén Lengyelország ismét megrázta magát és a két csapat közötti jelentős különbséget kidomborítva magabiztos, 5–3-as győzelmet aratott.

A Nemzeti Sport tudósítása szerint az első magyar megingást kihasználta Lengyelország. Az tudvalevő volt, hogy a magyar korosztályos válogatott szombati csoportellenfele lesz a kvartett legerősebb csapata, amint azt is biztosra lehetett venni, hogy intenzíven, az ellenfél térfelén letámadó stílust választ, ám nem volt rá ellenszere.

Az első percekben érezni lehetett, a hazai játékosok nehezen tartják majd a lépést ellenfelünkkel. A 8. percben fordult először elő, hogy Umathum Ádám bottal üthette Mike Huras nyomát, miután a jobb oldali védő szerepkörében hazagurítás helyett cselre vállalkozott – a középhátvéd elszámította magát, labdavesztése után pedig Mateusz Skoczylasnak gyerekjáték volt néhány méterről értékesítenie a ziccert. A felcsúti növendék nagyot hibázott, ugyanakkor jó volt látni, hogy társai közül szinte mindenki tapssal biztatta, istápolta, hogy ne törjön össze.

Ötször találtak be a lengyel fiatalok a magyar kapuba Fotó: MTI/Kovács Tamás

A tizedik percben a jó idő ellenére megfagyott a levegő: Kubicsek Levente sárga lappal a birtokában csúszott oda ütemet tévesztve ellenfelének, és az csak a játékvezető jóindulatának volt betudható, hogy nem állította ki másodikkal a PAFC balhátvédjét. Nem sokkal később a magyar válogatott dolgozott ki helyzetet, Fenyő Noah remek indítása után Szabó Szilárd vezette lendületből a labdát védője szorításában a kapura, ám kissé kisodródott helyzetből nagy erővel a kapu jobb oldala mellé lőtt. Utóbb kiderült, ez volt Belvon Attila együttesének egyetlen valamirevaló lehetősége az első játékrészben,

a magyar támadásépítés többnyire a labda előreívelése után elhalt, a középpályások nem igazán tudtak előrefelé játszani,

őrzőik a nyakukon lihegtek – jellemző volt, hogy többször újra kellett rúgatni a kicsiben elvégzett magyar kirúgást, mert annak elvégzése előtt a lengyel támadók berobbantak a tizenhatoson belülre.

A lengyelek felülkerekedtek a magyar U17-eseken Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 27. percben ismét egekbe szökhetett a magyar szurkolók pulzusa, Umathum Ádám passzolta röviden haza a labdát, amivel Filip Wolski robogott a kapu irányába, ám éles szögből Yaakobishvili Áronba lőtte. A Lech Poznan támadója a 33. percben hatalmas helyezkedési hibát kihasználva lőhetett, ám a Barcelona tehetséges kapusa elképesztő bravúrral tolta a labdát a bal sarok elől az alapvonalon túlra. Sajnos a szögletet már nem tudta kivédekezni a magyar csapat, Maksymilian Sznaucner 13 méterről, szinte senkitől sem zavartatva magát lőtt a kapu jobb oldalába. A lengyelek nem álltak le ennyinél, egy kapu előtti kavarodás után Mike Huras a kapufát találta el.

A második félidő rettenetesen indult magyar szempontból, Yaakobishvili Áron két reflexmozdulata akadályozta meg az újabb lengyel gólt, majd az 51. percben egy bal szélről belőtt labdát szerencsétlen mozdulattal Mike Huras lábára ütött, onnan pedig a kapuba pattant – ezúttal a szerencse sem volt a válogatottal. Nem sokkal később megtört a jég, a jobb szélen felfutó Varga Zétény lőtte ki ballal a kapu jobb oldalát. A játék képe valamelyest kiegyenlítettebbé vált, előbb Németh Hunornak volt egy veszélyes lövése, majd a 70. percben a végig nagyot küzdő Simon Benedek csökkentette a hátrányt egygólosra. Nyílttá vált az összecsapás, a magyar válogatott rohamozott, nála volt a lélektani előny, ám a lengyelek egy jobb szélen vezetett ellentámadásból a 76. percben betaláltak, kisvártatva újabb gólt lőttek, amire már későn, a 94. percben jött az utolsó magyar válasz. Noha a vereség a két csapat közti különbség miatt is fájó, a magyar válogatott Írország ellen kiharcolhatja a továbbjutást.

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
A-CSOPORT

Magyarország–Lengyelország 3–5 (0–2)
Felcsút, Pancho Aréna, 2921 néző. Vezette: M. Milanovics (szerb)
Magyarország: Yaakobishvili – Girsik, Umathum (Burghart, 84.), Kaczvinszki, Kubicsek (Lengyel, 63.) – Szabó Sz., Németh H., Fenyő, Kern (Molnár Cs., a szünetben) – Simon B. (Vidnyánszky, 84.), Bagi (Varga Zétény, a szünetben). Szövetségi edző: Belvon Attila
Lengyelország: Piekutowski – Szala (Adamczyk, 84.), Orlikowski, Krzyzanowski (Gurgul, 59.) – Kolanko, Borys (Brzyski, 84.), Sznaucner, Rejczyk, Wolski (Kurowski, 59.) – Skoczylas, Huras (Tomczyk, 68.). Szövetségi edző: Marcin Wlodarski
Gólszerző: Varga Zétény (55.), Simon B. (70.), Molnár Cs. (90+4.), ill. Skoczylas (8.), Sznaucner (34.), Huras (52.), Tomczyk (76.), Borys (80.)

A csoport másik mérkőzésén
Írország–Wales 3–0 (Felcsút, Pancho Aréna)

Az állás: 1. Lengyelország 6 pont, 2. Magyarország 3 pont (6–5), 3. Írország 3 pont (4–5), 4. Wales 0 pont
NAPI ÖSSZEFOGLALÓ

A hazai rendezésű U17-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének 2. fordulójában Portugália 2–1-re legyőzte Skóciát, míg a magyar válogatott csoportjában Írország 3–0-ra felülmúlta Walest. Németország pedig a portugálok után a franciákat is legyőzte, így továbbra is hibátlan – írja a Nemzeti Sport.

C-CSOPORT
Portugália–Skócia 2–1 
(Debrecen)
Franciaország–Németország 1–3 (Balmazújváros)
A csoport állása: 
1. Németország 6 pont, 2. Franciaország 3 pont (4–4), 3. Portugália 3 pont (2–5), 4. Skócia 0 pont

(Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás)