UtánpótlásSport
2024. május 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-05-22 20:39

Az U17-es válogatott túltette magát a lengyelek elleni vereségen

Az U17-es válogatott a hétfői edzésén felszabadultan készült utolsó, Írország elleni Eb-csoportmeccsére, amely a továbbjutásról dönt.

Megoszlanak a vélekedések arról, milyen mérkőzést játszott a magyar korosztályos válogatott a Lengyelország elleni U17-es Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Egyes vélekedések szerint egy továbbjutási szándékkal versengő csapat esetében megengedhetetlen, hogy öt gólt kapjon nagy tornán, míg mások azt mondják, az, hogy a válogatott rövid időre faragott háromgólos hátrányából, s volt olyan periódusa a mérkőzésnek, amikor a játék képe alapján esélye nyílt az egyenlítésre, illetve a fordításra, önbizalmat adhat a fiataloknak. Mindkettőben van igazság, ugyanakkor a hétfői edzés sajtónyilvános részének benyomásai alapján az érződik a játékosokon, hogy nem törte meg őket a szombati kisiklás, felszabadultan készültek a keddi, Írország elleni összecsapásra.

A felcsúti Pancho Arénában rendezendő találkozó tétje meglehetősen nagy lesz, hiszen a meccs kimenetele a továbbjutó kilétéről dönt.

Amennyiben a magyar együttes pontot szerez, jobb gólkülönbségének köszönhetően az írek előtt a második helyen végez, tehát a negyeddöntőbe jut – s nem mellesleg eléri az Eb előtt kitűzött célját.

Nem mindegy ugyanakkor, milyen mutatókkal végez kvartettjében, pontszámának, gólkülönbségének és szerzett góljai számának ugyanis még nagy jelentősége lehet a vb-kvalifikáció kapcsán: a negyeddöntőben kieső csapatok közül a két legjobb csoporteredményt elérő válogatott az ötödik, világbajnoki szereplést érő helyért csaphat össze – fontos lenne tehát a győzelem.

A hétfői edzést megelőzően Németh Hunor, az FC Köbenhavn középpályása elmondta, jó a hangulat a válogatottnál.

„Nyilván nem jó öt gólt kapni, de túltettük magunkat a szombaton történteken. Nem szabad a kisiklással foglalkoznunk, hiszen újabb kihívás vár ránk, le kell győznünk az íreket. Ami engem illet, lezártam magamban a lengyelek ellen szerzett meg nem adott gólomat. A felvételek alátámasztják, hogy a fejesem után valóban a gólvonal mögött pattant le a labda, s bár akkor, a pillanat hevében mérges voltam, már nem foglalkozom ezzel,

csak az írek elleni csoportmeccse összpontosítok, ahogyan a csapattársaim is.”

A magyar válogatott keretének egyetlen 2007-es születésű játékosa meggyőző teljesítményt nyújt a tornán, ő a csapat egyik legjobb mezőnyjátékosa. Noha dán együttesében nyolcast játszik, Belvon Attila szövetségi edző a hatos szerepkörében számít rá. A tréner húzása bejönni látszik, a tehetséges futballista ugyanis rengeteg labdát szerez, s a támadásépítésből is kiveszi a részét.

„Nem számítottam rá, hogy meghívást kaphatok a hazai rendezésű Eb-re, kétezerhetes születésűként váratlanul ért a lehetőség, de nagyon örültem neki. Jól érzem magam a válogatottnál, a társak befogadtak, úgy kezelnek, mintha kétezerhatos lennék. Mondanom sem kell, azon is meglepődtem, hogy mindkét csoportmeccsünkön a kezdő tizenegy tagja voltam. Úgy érzem, profin kezeltem a helyzetet, és jól teljesítettem, küzdöttem a csapatért. A klubomnál is örülnek, hogy egy korosztállyal idősebbek között is megy a játék, pozitív visszajelzéseket kapok. Hároméves korom óta Dániában élek a családommal, s

bár egyszer részt vettem egy összetartáson a dán válogatottnál, számomra mindig is egyértelmű volt, hogy Magyarországot szeretném képviselni.”

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)