UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2023-06-03 22:00

A PLER és a BFKA-Veszprém a fiúbajnok, a NEKA mindent vitt a lányok között

Szombaton, a négyes döntők befejezése után az U20-as és az U18-as élvonalbeli fiú-, illetve az U19-es és U17-es leánybajnokságban is bajnokot avattak.

Szombaton befejeződtek a korosztályos kézilabdázók négyes döntői: az U20-as és az U18-as fiúk Gyálon, az U19-es és az U17-es lányok pedig Szigetszentmiklóson találkoztak, és játszották le a második napon a finálékat és a bronzmeccseket. A pénteki elődöntők izgalmas összecsapásokat hoztak, és a folytatásban sem adták alább a színvonalat a fiatalok.

Az U18-as fiúbajnokság döntőjében az alapszakaszban egyaránt másodikként végző BFKA-Veszprém és Optimum Solar-Békési FKC találkozott. Az összecsapást a veszprémiek kezdték jobban, akik az első perctől kezdve előnyből kézilabdáztak, egyre nagyobb előnyt felépítve; bár a 20. percben már nyolc góllal vezettek, a félidőre hatos előnnyel vonulhattak. A szünet után sem lassított az Ivo Diaz vezetőedző által irányított társaság, amely a mérkőzés utolsó harmadának 11 gólos fórral ment neki. A békésiek azonban nem adták fel, jelentősen faragtak a hátrányukból, sőt! Hét perccel a vége előtt egygólosra faraghatták volna a különbséget, ám nem tudtak élni a lehetőséggel; végül 33–30-ra nyert, és bajnok lett a BFKA-Veszprém. Az elődöntőben 12 gólt dobó Barna János Dániel ismét a vezére volt a csapatának, ráadásul egy fejsérülés miatt szó szerint a vérét adta a veszprémiek sikeréért – a döntő legeredményesebb játékosa lett 10 találattal.

A korosztály bronzmeccsén a NEKA és a FTC csapott össze: a balatonbogláriak rögtön vezetést szereztek, a második játékrészre pedig megnyugtató előnyt építettek fel, ami a meccs végéig kitartott.

U18-as fiúbajnokság

Döntő:

BFKA-Veszprém– Optimum Solar-Békési FKC 33–30

Bronzmérkőzés:

NEKA–Ferencváros 37–35

Az U20-as férfibajnokság fináléjában a Keleti és a Nyugati csoport alapszakaszgyőztese nézett farkasszemet: a NEKA csak az első nyolc percben tudta tartani a lépést a remekül támadó PLER-Budapesttel. Addig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a fővárosiak 5–0-s futással ellógtak, amiből még valamelyest vissza tudtak jönni az akadémisták, a második félidőben viszont még ennyire sem tudták tartani a lépést az ellenfelükkel. Az 50. percben – először a mérkőzésen – tízgólos előnybe került a PLER, már csak a csoda segíthetett volna a NEKA-n. Az pedig nem jött, a pestszentlőrinci együttes nem engedte ki a kezei közül a bajnoki címet: szinte megállíthatatlan támadójátékkal aratott magabiztos diadalt a döntőben. Vezére egyértelműen a mezőnyből hibátlanul tüzelő, 12 gólig jutó Dévényi Róbert volt.

A harmadik helyért a Budai Farkasok és a Pick Szeged csapott össze: utóbbiban Fekete Gellért hozott extrát, csapat góljainak közel felét, 13-at dobott, 32–30-ra nyertek a szegediek.

U20-as férfibajnokság

Döntő:

PLER-Budapest–NEKA 41–32

Bronzmérkőzés:

OTP Bank-Pick Szeged–Budai Farkasok 32–30

A legidősebb korosztályos leánybajnokságokban mindent vitt a Nemzeti Kézilabda Akadémia. Az U19-esek döntőjében ellenfelük, a Ferencváros a mérkőzés első harmadában többet volt előnyben, ám a huszadik perctől átvették a kezdeményezést a balatonboglári játékosok, akik már a félidei szünetre is háromgólos előnnyel vonulhattak el. Ennél közelebb a folytatásban sem férkőztek a fővárosiak a NEKA-hoz, akik a hajrára pedig még nagyobb előnybe kerültek, így komoly izgalmak nem maradtak a végjátékra.

Ellentétben a bronzmeccsel, amelyet a dunaújvárosiak kezdtek jobban, ám a DVSC hamar átvette a vezetést, a 40. percig pedig magabiztos előnyből kézilabdáztak. Ezután viszont feljött a DKKA, amely az utolsó tíz percben többször is hajszálnyira került az egyenlítéstől, ám ez végül nem sikerült.

U19-es leánybajnokság

Döntő:

NEKA–Ferencváros 26–21

Bronzmérkőzés:

DVSC-Schaeffler–Dunaújvárosi KKA 28–27

Az U17-es lányok között is 26–21-re nyerte meg a NEKA a döntőt, a fiatalabbak viszont a DVSC-t győzték le a fináléban. Az első félidő szorosan alakult, sőt a 25. percben még a debreceniek vezettek, ám a meccs folytatásában már nem volt kérdés az aranyérmes kiléte. Köszönhető ez a második játékrész első 12 percének, amely során 10–1-es futást mutatott be a NEKA – az ifj. Kiss Szilárd vezetőedző által irányított együttes a sikerrel hibátlan évadot zárt, hiszen az alapszakaszt százszázalékos mérleggel nyerték meg.

A harmadik helyet a Győri ETO szerezte meg, amely tíz góllal bizonyult jobbnak a Ferencvárosnál. A győrieknél Takács Maja hibátlanul lőtt, nyolc találatával pedig a meccs legeredményesebbje lett.

U17-es leánybajnokság

Döntő:

NEKA–DVSC-Schaeffler 26–21

Bronzmérkőzés:

Győri Audi ETO–Ferencváros 40–30

(Kiemelt képünkön: a PLER-Budapest nyerte az U20-as férfibajnokságot Fotó: ND)